Koronavírus: karanténba került egy magyar

Karanténba került Brazíliában egy koronavírus-fertőzött magyar - közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Újabb magyar állampolgár került karanténba külföldön a koronavírus-fertőzés miatt. "Az illető állapota javult az elmúlt időszakban, immár tünetmentes. Most egy negatív teszteredményre várunk, hogy a kórházat a karanténintézkedés vége előtt elhagyhassa" - ismertette a külügyminiszter. Addig is a brazíliavárosi magyar konzulok naponta kétszer felveszik a kapcsolatot a betegnek, és lehetőség szerint mindenben segítenek neki - közölte.

A brazíliavárosi egyébként már a tizenharmadik ilyen eset. Brazílián kívül öt országban tartanak számon koronavírusos magyarokat.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, Brazília, karantén, magyar fertőzött
Szájmaszkot viselő nő sétál a brazíliai Sao Paulóban. Fotó: Getty Images

Hajón és szállodában is rekedtek magyarok

Ahogy már korábban megírtuk, turisták százait helyezték karanténba a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek legnagyobb szigetén, Tenerifén, ahol egy koronavírussal megfertőzött olasz állampolgár tartózkodott. A szállodában magyarok is vannak. De a Japánban karantén alá helyezett óceánjáró hajón is vannak magyarok, ők a személyzet tagjai. Bár a hajó utasait már ferbuár közepén elengedték, a hajó dolgozóit mégis a fedélzeten tartották megfigyelés céljából.

Jól gondoljuk meg, elutazunk-e

Az egészségügyi karantén idejére alapesetben a munkavállalót nem illeti meg táppénz, mert ez nem minősül fizetett távollétnek. Olvassa el a részleteket!

A Külügyminisztérium által kiemelten kockázatosnak minősített országokba való utazás veszélyeire figyelmeztetett korábban egy biztosítási alkusz cég. A koronavírus miatt bejelentett vesztegzár területén bajba került ügyfeleken ugyanis nem tudnak segíteni a biztosítók. Ilyenkor nem tudják érvényesíteni a szerződésben vállalt szolgáltatásokat, hiszen hiányoznak a teljesítés feltételei.

Ha valaki a koronavírus terjedése miatt karanténba kerül külföldön, akkor szintén nem tudnak közvetlenül segíteni a biztosítók. A külföldön karanténba került magyarok viszont számíthatnak a kórházi napi térítésre, illetve a megfigyelés idején kiesett aktív kereset és a táppénz különbözetének megtérítésére, ha van ilyen kitétel a biztosításukban.


Az útlemondás egy olyan tétel a biztosításban, amely akkor lép életbe, ha magával a biztosítottal vagy közvetlen hozzátartozójával történik valami, ami miatt nem tud elutazni. A sztornóbiztosítás azonban nem vonatkozik arra az esetre, ha valaki a koronavírus-járványtól tartva mondja vissza a már kifizetett utazást. Ilyenkor tehát még az útlemondási biztosítás megléte esetén sem fizetnek kártérítést a biztosítók.

Ellátás nélkül küldték haza a veszélyeztetett terhes nőt a fogorvosi rendelőből, mert korábban Olaszországban járt. A részletekért olvassa el az nlc.hu cikkét!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban szerdán délelőtt országszerte borult, ködös idő várható szitálással, ónos szitálással.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag