Koronavírus: ilyen több mint egy éve nem történt

Az elmúlt 24 órában nem volt halálos áldozata a koronavírusnak az Egyesült Királyságban - közölte a brit egészségügyi minisztérium. Ez azért is biztató hír, mert a járvány tavaly tavaszi elhatalmasodása óta most telt el először úgy egy teljes nap, hogy az egész országban senki nem halt meg a COVID-19-hez köthetően.

Bár az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy Skóciában, Walesben vagy Észak-Írországban a helyi egészségügyi hatóságok egyetlen koronavírussal összefüggő halálesetet sem jelentettek egy-egy napon, de Angliában - az Egyesült Királyság messze legnagyobb, több mint 56 milliós országában - tavaly tavasz óta mindennap volt halálos áldozat - egészen keddig. Ez nagy szó, ugyanis a járvány januári tetőzése idején például előfordult Nagy-Britanniában, hogy naponta 1800-nál is többen haltak meg a COVID-19 miatt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Jelentősen javult a brit koronavírus-helyzet. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A kórházak is fellélegezhetnek

A kedden zárult egy hét alatt egyébként összesen 43-an haltak meg országszerte a COVID-19 következtében. Ez az előző héthez képest újabb 10,4 százalékos csökkenést jelent. További jó hír, hogy jelenleg mindössze 870 fertőzött szorul kórházi ellátásra egész Nagy-Britanniában. Ez is óriási haladásnak tekinthető, ha azt nézzük, hogy korábban voltak olyan időszakok, amikor a 40 ezret is meghaladta a kórházban kezelt betegek száma.

Az indiai mutáns még beleszólhat a tervekbe

Koronavírus: indulhat a 12-15 évesek oltása - kattintson!

Fontos azonban megemlíteni, hogy az elmúlt időszakban az új koronavírus-fertőzések számának kisebb emelkedését észlelték több gócpontban is, főként Anglia északi és észak-nyugati térségeiben. Ennek legfőbb oka a B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott, úgynevezett indiai mutáns. A szakértők szerint valószínűsíthető, hogy ez a változat könnyebben terjed, mint az Egyesült Királyságban eddig azonosított variánsok, és az angliai gócpontokban az új esetek 50-75 százalékáért ez a mutáns a felelős. Az Indiában azonosított változat megjelenése miatt a kormányzati tanácsadók szerint érdemes lenne valamelyest elhalasztani a nyitás utolsó, legkorábban június 21-ére tervezett lépését, amíg nem sikerül teljes képet alkotni a B.1.617.2 variáns terjedési jellemzőiről.

Koronavírus: ebben a két magyar városban nagyobb a kockázat - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra