Koronavírus: így terjed a vonaton

Bár köszönhetően az iskolai szünetnek jelenleg az esetek többségében nincsenek tömve a vonatjáratok, azért nem árt tisztában lenni vele, hogy milyen távolságot érdemes tartani utastársainktól ahhoz, hogy lehetőleg elkerüljük a fertőzést. Ehhez nyújt segítséget egy frissen publikált tanulmány.

Mivel a koronavírus elsősorban cseppfertőzés útján terjed - vagyis úgy, hogy beszéd, tüsszentés vagy köhögés közben a levegőben szétporladó nyálcseppekhez tapadva a légáramlattal sodródnak -, az olyan szituációkban, ahol viszonylag sok ember van összezárva, nagyobb a fertőzés rizikója. Tipikusan ilyen helyzet a tömegközlekedés, ezért több kutatócsapat is vizsgálta az elmúlt időszakban, hogy az egyes járműveken miként érdemes elosztani az utasokat annak érdekében, hogy minimalizálják a betegség terjedésének lehetőségét. A Southampton Egyetem a Kínai Tudományos Akadémiával, a Kínai Elektronikus és Információs Technológiai Akadémiával, valamint a Kínai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központtal együttműködve a vonatokat tanulmányozta.

A legveszélyesebb ülőhely a repülőn Mostanában hírértéke van, ha a repülőtéren lázas beteg fordul meg, és külön figyelmet kap, ha a koronavírus-járvány kiindulóhelyéről, Kínából érkezett. A repülőgépek azonban nem csak amiatt lehetnek a járványterjesztés veszélyes eszközei, mert nagy távolságokra szállítják el a vírushordozókat. Részletek korábbi cikkünkben .

A kínai hatóságok és a kínai nemzeti vasúttársaság járványügyi adatait felhasználva analizálták, hogy azoknak a személyeknek a környezetében, akik fertőzöttek voltak utazásuk alatt (ők az index páciensek), hány embernél diagnosztizálták a betegséget, vagy jelentkeztek koronavírusos tünetek a következő 14 napban. 2019. december 19. és 2020. március 6. között összesen 2334 index pácienst és 72093 lehetséges kontaktszemélyt vizsgáltak, akik 1-8 óra hosszan utaztak együtt. Eredményeiket pedig a Clinical Infectious Diseases című tudományos folyóiratban publikálták.

Minél hosszabb ideig utazunk a vonaton, annál inkább figyeljünk a távolságtartásra! Fotó: Getty Images
Minél hosszabb ideig utazunk a vonaton, annál inkább figyeljünk a távolságtartásra! Fotó: Getty Images

Az utazás hossza is számít

Úgy találták, hogy azok voltak fertőzésveszélynek kitéve, akik az index pácienstől maximum 3 sor vagy 5 oszlop távolságra ültek a vonaton. Ebben a zónában maximum 10,3 százalék eséllyel kapták el a betegséget, a vírus átlagos potenciális fertőzési rátája azonban ennél jóval alacsonyabb, 0,32 százalék volt. Azonban ez a szám egyenes arányban nőtt az utazással töltött idő hosszával. Azok esetében, akik közvetlenül az index páciens mellett ültek, óránként 1,5 százalékkal, míg a többi "veszélyzónában" utazónál 0,15 százalékkal. Érdekes azonban, hogy ha valaki egy index páciens helyét foglalta el, miután az leszállt a vonatról, akkor csak minimálisan, 0,075 százalékkal nőtt a fertőzés esélye.

A szakemberek mindezek alapján azt ajánlják, hogy ha maximum 1 órás vonatútra készülünk, akkor úgy válasszunk ülőhelyet, hogy legalább 1 méter távolságot tartsunk a többi embertől. Ha viszont az utazás tervezett időtartama 2 óra vagy annál több, akkor legalább 2,5 méteres távolságtartás javasolt.

Német kutatók megmérik, hogyan terjed a koronavírus a koncerteken. Hogy mire számítanak és milyen módszerrel vizsgálódnak, arról az nlc.hu cikkében olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra