Koronavírus: gyorsul a járvány a szomszédban (2)

Romániában továbbra is meredeken emelkedik a járványgörbe, hétnaponta másfélszeresére emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések mozgóátlaga.

Horvátországban augusztus 15. után is meghosszabbíthatják a korábban bevezetett járványügyi korlátozásokat. Részletek itt.

Az utóbbi 24 órában 371 új fertőzést azonosítottak, ami 75 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Jelenleg napi 212 eset számítana átlagosnak: az utóbbi két hét esetszámaiból kiszámolt mozgóátlag csaknem 50 százalékkal emelkedett az utóbbi héten - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtöki jelentéséből.

Romániában július közepe óta gyorsul a koronavírus-járvány üteme
Romániában július közepe óta gyorsul a koronavírus-járvány üteme. Fotó: Getty Images

Romániában másfél hónapos stagnálás után, július közepén kezdett ismét gyorsulni a fertőzések üteme. Azóta a napi esetszámok mozgóátlaga ötszörösére emelkedett, a csütörtöki esetszám pedig 8,6-szorosa a július 12-i mélypontnak. A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma július 17-e óta 240-ről 751-re emelkedett, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig azóta megháromszorozódott, 32-ről 98-ra emelkedett. A csütörtöki jelentésben a GCS három koronavírusos páciens haláláról számolt be, egyikük semmilyen más betegségben nem szenvedett. Az utóbbi hét napon kétszer annyi fertőzött vesztette életét, mint a megelőző egy héten.

A járvány leginkább a fővárosban és környékén terjed: a csütörtöki új esetek 37 százalékát Bukarestben és az azt övező Ilfov megyében diagnosztizálták. A közegészségügyi intézet heti elemzése szerint az augusztus 2-8-ig tartó héten beazonosított újabb fertőzések több mint 81 százalékát beoltatlanoknál diagnosztizálták. A 19,3 millió lakosú Romániában eddig közel 5,1 ember, a beoltható 12 év feletti lakosság 30 százaléka kapott legalább egy adag oltást.

A nyugat-balkáni országokban is emelkedik a fertőzöttek száma

Jelentősen nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban az utóbbi héten, több helyen megduplázódott a 24 óra alatt regisztrált fertőzöttek száma. Egy héttel ezelőtt Szerbiában 487, Koszovóban 221, Észak-Macedóniában 164, Montenegróban 257, Bosznia-Hercegovinában pedig 124 új fertőzöttet tartottak nyilván. Csütörtökre a fertőzöttek száma Szerbiában 921-gyel, Koszovóban 562-vel, Észak-Macedóniában 588-cal, Montenegróban 349-cel, Bosznia-Hercegovinában pedig 179-cel növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában öttel 7151-re, Koszovóban eggyel 2276-ra, Észak-Macedóniában nyolccal 5520-ra, Montenegróban pedig kettővel 1639-re növekedett. Bosznia-Hercegovinában nem volt halálos áldozata a COVID-19-nek az elmúlt napon, így a járvány halálos áldozatainak száma 9737 maradt.

Rusvai Miklós virológus szerint októbertől kezdődhet a negyedik járványhullám Magyarországon. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra