Koronavírus: ezért terjed ilyen gyorsan a delta variáns

A delta variánssal fertőzött betegeknél csak napokkal azután jelentkeznek az első tünetek, hogy a szervezetükbe bejutott a koronavírus.

Egyre több országban válik dominánssá a koronavírus delta variánsa, a kutatók ezért azt próbálják kideríteni, miért terjedhet ez a mutáció gyorsabban a korábbiaknál. A Hongkongi Egyetem friss kutatása szerint - melyet a Nature is publikált - azok az emberek, akik ezzel a mutációval fertőződtek meg, nagyobb arányban terjesztik a vírust már az első tünetek megjelenése előtt, mint a korábbi változatokkal fertőzöttek.

Ennyire hatékony ez a három vakcina a delta variáns ellen Egyre több adat érkezik arról, hogy a különböző vakcinák milyen hatékonysággal védenek az új koronavírus delta variánsa ellen. Kattintson a részletekért!

Napok telhetnek el az első tünetekig

Benjamin Cowling, a hongkongi egyetem epidemiológusa egy kutatócsoporttal a kínai Kuangtung tartomány ferőzöttségi adatait vizsgálva jutott erre a következtetésre. Összesen 101 olyan ember egészségügyi adatait összegezték, akik idén május és június között fertőződtek meg a vírus delta variánsával. Vizsgálták azokat a személyeket is, akik a fertőzöttel a betegsége ideje alatt, valamint az azt megelőző időszakban érintkeztek. Úgy tűnik, a vizsgált személyeknél az első tünetek átlagosan 1,8 nappal az első pozitív koronavírusteszt, illetve 5,8 nappal a fertőzés után jelentkeztek. Tehát a delta variánssal fertőzöttek csaknem két napig terjesztették tovább a vírust a tudtuk nélkül.

Napok telhetnek el addig, mire a fertőzötteknél jelentkeznek az első tünetek. Fotó: Getty Images
Napok telhetnek el addig, mire a fertőzötteknél jelentkeznek az első tünetek. Fotó: Getty Images

Egy korábbi tanulmány még azt állapította meg, hogy a delta variánssal fertőzötteknél 6,3 nappal a fertőződést követően jelentkeztek az első tünetek, a fertőzések 74 százaléka pedig a tünetmentes időszakban történt. A delta variánssal fertőzöttek szervezetében ráadásul sokkal nagyobb mennyiségben van jelen a vírus, mint amit a korábbi variánsoknál megfigyeltek. Ezek a felfedezések magyarázatot adhatnak arra, hogy miért tud a delta variáns ennyivel gyorsabban terjedni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra