Koronavírus: ezért hal meg több férfi, mint nő

Bár még a szakértők sem tudják pontosan, mi állhat a jelenség mögött, már több lehetséges magyarázat is született, ami indokolhatja a különbséget.

A kínai járványügyi központ februárban publikálta az addigi legnagyobb, legátfogóbb tanulmányát az új típusú koronavírusos esetekkel kapcsolatban. A kutatásból kiderült, hogy bár a nők és a férfiak közel ugyanolyan számban fertőződnek meg, utóbbiak körében sokkal magasabb a mortalitási ráta. A szakemberek több mint 72 ezer esetet vizsgáltak, ebből a fertőzött férfiak 2,8 százaléka halt meg, míg a nőknél 1,7 volt az arány. Érdekesség, de ugyanezt a tendenciát lehetett megfigyelni a 2003-as SARS-, a 2012-es MERS-, illetve az 1918-ban pusztító spanyolnáthajárvány idején is.

A koronavírus így teszi tönkre a tüdőt A washingtoni egyetem videója döbbenetes módon szemlélteti, mit is tesz a tüdővel a koronavírus. Részletek itt .

A hormonok magyarázhatják?

Bár egyre több a használható adat, a kutatók egyelőre nem tudják pontosan, miért hal bele több férfi a COVID-19-be, mint nő. "Általánosságban elmondható, hogy a férfiaknál nagyobb eséllyel alakulnak ki különféle betegségek, amelyek fogékonyabbá tesznek a kórokozókkal szemben, ilyen például a diabétesz vagy a szív- és érrendszeri betegségek" - szögezte le Ryan Steele, a Yale School of Medicine adjunktusa.

Ez azonban csak a megoldás egyik része Steele szerint, aki azt mondja, a két nem immunválasza közötti különbség ugyancsak magyarázhatja a statisztikát. A nőknél - valószínűleg a hormonok miatt - erősebb az immunválasz fertőző betegségek esetén. Míg a férfi nemi hormon, a tesztoszteron elnyomja a gyulladást, a női nemi hormon, az ösztrogén aktiválhatja a vírusellenes válaszokban részt vevő sejteket.

Koronavírus-fertőzött beteg egy barcelonai kórház intenzív osztályán.
Koronavírus-fertőzött beteg egy barcelonai kórház intenzív osztályán. Fotó: Getty Images

Számíthat a dohányzás is

Dr. Bhanu Sud, a St. Jude Medical Center fertőzőbetegség-specialistája úgy vélekedik, elképzelhető, hogy a cigarettázás a kulcs. A férfiak körében magasabb a dohányosok aránya, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez rizikófaktor a COVID-19 szempontjából - legyengítheti ugyanis az immunrendszert. Dr. Sud azonban hozzáteszi: egy adott személy immunrendszerének állapota sok mindentől függ. Ilyen például az életkor, hogy dohányzik-e, iszik-e alkoholt, drogozik-e, van-e valamilyen egészségügyi problémája, vagy szed-e gyógyszereket. "Ha például valaki kemoterápiát kap, sokkal könnyebben megfertőződhet" - magyarázza, majd úgy folytatja: a genetika szerepét sem szabad lebecsülni, ennek bizonyításához azonban további vizsgálatokra van szükség.

"Most kezdjük megérteni, hogy a COVID-19 szövődményei a szervezet túlzott gyulladásos reakciójából származnak, amely a fertőzés utáni kezdeti károkat követi" - mondja Dr. Steele. "A fertőzés megszüntetésének és az immunválasz modulálásának finom egyensúlya a további károk megelőzése érdekében - figyelembe véve a többi között a biológiai különbségeket, például a nemet - valószínűleg döntő jelentőségű a hatékony COVID-19-kezelés kidolgozásában."

29 napos kisbaba lehet a koronavírus legfiatalabb halálos áldozata a világon - olvassa el a részleteket az nlc.hu cikkében .

Forrás: health.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra