Koronavírus: ez változik májustól a buszokon

Visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend szombattól a Volánbusz járatain.

Szombattól újra felszállhatunk a buszokra az első ajtón, illetve vehetünk menetjegyet az autóbuszvezetőktől. A járatokon azonban továbbra sem használhatók az első üléssorok, ezeket továbbra is kordonnal kerítik körbe. Emellett - a koronavírus-járvány miatt - még mindig kötelező maszkkal eltakarnunk a szánkat és az orrunkat a járműveken és a megállóhelyeken.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Erre mindenképp figyeljünk!

A társaság felhívta a figyelmet arra is, hogy az első ajtós felszállás újraindulásával egyidőben megszűnik az ellenőröknél történő pótdíjmentes jegyváltás lehetősége, tehát az utazást csak érvényes menetjeggyel vagy bérlettel kezdhetjük meg. A Volánbusz azt kéri az utasoktól, hogy a május 3-án kezdődő érettségi időszakra, valamint a május 10-ére tervezett iskolanyitásra tekintettel időben, és lehetőség szerint elektronikus úton vegyék meg jegyüket, bérletüket.

Megnyílnak a BBK ügyfélszolgálatai

Koronavírus: egyre több országban terjed az indiai mutáns - kattintson!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pedig azt közölte, hogy csökkentett pultszámmal ugyan, de szombattól újra kinyitnak ügyfélszolgálataik a a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. A légiforgalom várható élénkülése miatt tehát május elsejétől a 2A terminálon mindennap 8 és 22 óra között, a 2B terminálon pedig 9 és 21 óra között állnak az ügyfelek rendelkezésére a társaság munkatársai. A koronavírus elleni hatékony védekezés érdekében az ügyfélszolgálat munkatársai maszkot viselnek majd, valamint plexifalak választják el őket az ügyfelektől. A BKK emellett arra kéri a lakosságot, hogy sorban állás közben figyeljenek a biztonságos távolságra, illetve lehetőség szerint készpénz helyett bankkártyát használjanak fizetéskor.

Koronavírus: Európa így segíti India küzdelmét - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra