Koronavírus: ez az orvosi kamara véleménye a 3. oltásról

Támogatják, hogy az egészségügy dolgozók körében legyen kötelező az oltás, ám pontos szakmai szabályozásra van szükség a lakosság harmadik oltásához - mondta egy tévéinterjúban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

"Nem is értem, hogy merülhet fel kérdésként az oltás beadásának szükségessége, hiszen egy orvos nem gondolkodhat oltásellenesen" - nyilatkozta dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara ( MOK ) elnöke az RTL Klub Reggeli című műsorában. Mint mondta, egy egészségügyi dolgozó már csak azért sem utasíthatja el a vakcinát, mert kifejezett veszélynek vannak kitéve, és ha elkapja a fertőzést, akkor elterjesztheti a betegek között, akik sokkal kockázatosabb helyzetben vannak.

A harmadik oltásukra várók mellett létfontosságú a fiatalok nagyobb arányú beoltása. Fotó: Getty Images
A harmadik oltásukra várók mellett létfontosságú a fiatalok nagyobb arányú beoltása. Fotó: Getty Images

A lakosság körében az oltási hajlandóság lelassult, ezért a MOK saját oltási kampányt indított . Ezzel azokat is szeretnék elérni, akik eddig csak egy oltást vettek fel, hogy megkaphassák a védettségi igazolványt. Két módon lehet védekezni a járvány ellen, az egyik mód nagy bezárásokat követel, tehát a fesztiválokról, a mozikról és a koncertekről való lemondással jár, de ezt sem az emberek, sem a gazdaság nem viselné el. "Tehát marad egy lehetőség: oltás, oltás, oltás" - nyomatékosította Kincses.

Nekik javasolja a harmadik oltást a MOK

Megnyugtató hírek érkeztek három vakcináról - olvassa el a részleteket ide kattintva!

Az orvosi kamara tagjai maximálisan egyetértenek abban, hogy lehetővé kell tenni bizonyos csoportok számára a harmadik oltás felvételét. De pontosabb adatokra volna szükség ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, melyik oltástípus milyen védettséget adott egy adott korosztályban, és ennek alapján lehet meghatározni, hogy kiknek és milyen sorrendben kell a harmadik oltást adni. Ehhez a szakértő szerint nem feltétlenül kell minden egyes embert tesztelni. Az járhatóbb útnak tűnik, ha statisztikailag elég nagy mintát megvizsgálnak, mert abból már le lehet vonni a megfelelő szakmai következtetéseket - hangsúlyozta Kincses Gyula, aki szerint van már elég minta, csak nincs kiértékelve vagy nem nyilvános a kiértékelés.

Az EESZT nagy segítség lehet

Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben ( EESZT ) minden benne van, és az ott lévő adatok közül nagyon jól ki lehet szűrni, hogy ki, mikor és milyen oltást kapott, kinek volt utána pozitív PCR-tesztje, hányan kerültek kórházba , és így tovább - mondta a MOK elnöke. Az orvosi kamara továbbra sem ért egyet azzal, hogy a lakosság közvetlenül forduljon a háziorvosokhoz, akiknek maguknak kellene eldönteniük, ki kapjon harmadik oltást és milyet. "Ehhez szigorú szakmai szabályokat kell felállítani" - nyomatékosította Kincses. Véleménye szerint ez a háziorvosoknak is nagy segítség lenne a döntéshozatalban. Reméli, hogy már készül az erre vonatkozó tervezet. Egy antibiotikumnál sem a beteg mondja meg az orvosnak, hogy milyet szeretne - vont párhuzamot a MOK elnöke. Kitért arra is, hogy előfordulhat majd keresztoltás, azaz hogy például két Sinopharm-oltás után harmadjára például Pfizer-BioNTech-vakcinával oltják az adott személyt, de még sok a bizonytalanság.

"Menet közben tanuljuk a COVID-ot", és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértőinek véleménye sem egységes, mert még nincs elég információ - jegyezte meg. Az oltások megfelelő keverése azonban szélesebb védettséget adhat, és Sinopharmra például biztosan érdemes lenne valami mással ráoltani - véli Kincses Gyula. Hozzátette, hogy a delta variánstól a beoltottaknak is kell tartaniuk, a súlyos megbetegedéstől azonban megvéd az oltás.

COVID-19: a fiatalabbak szervezetére is veszélyes lehet - információ ide kattintva olvasható!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra