Koronavírus: ez az ország a vendégmunkásait is beoltja

A bejelentett lakcímmel rendelkező külföldiek és az országban időszakosan tartózkodó vendégmunkások is megkaphatják az új típusú koronavírus elleni oltást Németországban - közölte Jens Spahn, a szövetségi egészségügyi miniszter.

Az új típusú koronavírus az idősotthonokban és bentlakásos ápolási intézményekben okozza a legnagyobb veszélyt, és a fertőzés minden második halálos áldozata nyolcvan éven felüli. Ezért elsőként ennek a korcsoportnak, valamint az idős- és az ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak biztosítják az oltást. Ugyancsak kiemelt csoportot képeznek a kórházi orvosok és ápolók. Legalább egy-két hónapig tart majd ezen kiemelt csoportok tagjainak beoltása. Ez azt jelenti, hogy mindenki másnak "hosszú lesz a tél", vagyis sokáig kell még várnia, mire sorra kerülhet. Külön jelentkezni azonban nem kell, mindenki időben kap majd értesítést, hogy mikor kaphatja meg az önkéntes alapon és ingyenesen elérhető oltást - mondta a miniszter. A jogosultsághoz nem szükséges német állampolgárság vagy egészségbiztosítás, az oltást minden külföldi is megkaphatja, aki Németországban él vagy dolgozik - tette hozzá.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Németország, koronavírus munka, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni vakcina
Az oltáshoz nem szükséges német állampolgárság vagy egészségbiztosítás.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Velük folytatódik a sor

A koronavírus -oltási tervről szóló rendelet szerint a második helyen kiemelt csoportba tartoznak a hetven éven felüliek, a valamely alapbetegség miatt súlyosan veszélyeztetettek, a csoportos szállásokon élők - hajléktalanok, menedékkérők - és a várandósok is. A harmadik helyen kiemelt csoportot pedig a hatvan és hetven év közöttiek, a valamely alapbetegség miatt közepesen veszélyeztetettek, valamint az állami intézmények működéséhez kiemelten fontos munkavállalók - például a rendőrök, tűzoltók, a pedagógusok, az igazságszolgáltatásban dolgozók és a kormányzati alkalmazottak - alkotják.

Egyre több vakcina lesz elérhető

Koronavírus-oltás: nem a kifejlesztés helye a fontos - olvassa el a magyar szakértő véleményét!

Jens Spahn elmondta, hogy az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű vakcinája után, várhatóan január első napjaiban az amerikai Moderna fejlesztésére is kiadja a forgalmazási engedélyt az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), így fokozatosan egyre több adag oltóanyag áll majd rendelkezésre a COVID-19 megelőzésére. Az első negyedévben valószínűleg 11-13 millió adag érkezik Németországba.

Közölték, hogy a szövetségi kormány gondoskodik a vakcinaszállítmányok fogadásáról és vizsgálatáról, majd a tartományi oltási központokba történő szétosztásáról is. Az oltások beadása, vagyis az oltási központok és a mobil oltási csoportok működtetése pedig a tartományi kormányok és a helyi önkormányzatok feladata lesz. A három kategóriába sorolt kiemelt csoportok egyébként oltását nem szigorú sorrendben végzik majd - lesznek átfedések, párhuzamosságok attól függően, hogy mekkora igény mutatkozik koronavírus-oltásra.

Két rák után a koronavírust is legyőzte a 78 éves Marika néni - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra