+18° - +38°
Nincs front

Koronavírus: ez a baj az immunitás-útlevelekkel

HáziPatika

A kutatók szerint azoknál a koronavírus-fertőzötteknél, akiknél nem jelentkeztek tünetek, sokkal hamarabb eltűnnek a vérből az antitestek. Bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az immunitás is köddé válik, viszont át kell gondolni azoknak a bizonyos immunitás-útleveleknek a dolgát.

Van egy kérdés, ami már a koronavírus-járvány kitörése óta foglalkoztatja a kutatókat: minden megfertőződött szervezete termel-e antitesteket, és ha igen, meddig marad meg a védettség? Egy ,a Nature Medicine-ben megjelent új kutatás szerint nem túl sokáig. A tanulmány szerzői szerint az antitestek - melyek olyan "védő" fehérjék, amik egy fertőzésre adott válaszként termelődnek - legfeljebb 2-3 hónapig vannak jelen a vérben, főképp azoknál, akiknek semmilyen tünete sem volt, amíg fertőzöttek voltak. Ez azonban a szakértők szerint nem feltétlenül jelenti, hogy őket másodszor is megfertőzheti a vírus. Ezeknek az antitesteknek a jelenléte akkor is képes megvédeni, akár azimmunrendszerT- és B-sejtjei, ha csak nagyon alacsony koncentrációban vannak jelen a szervezetben - állítják.

Az eredmények alapján a kutatók egyúttal arra is figyelmeztetnek, érdemes alaposan átgondolni az immunitás-útlevelek bevezetését, melyet azok kaphatnának, akik egyszer már átestek a fertőzésen és ezáltal (legalábbis eddig így gondolták) védettséget szereztek. Hangsúlyozzák, indokolt továbbra is fenntartani az óvintézkedéseket, mint például a távolságtartás, vagy a nagy kockázatú csoportok védelme.

A kutatók egyébként abban bíznak, hogy az ismétlődőfertőzésellen védő antitestek hatása legalább addig tart majd, mint a korábbi SARS és MERS koronavírusok esetében - azok nagyjából a betegség után egy évig voltak kimutathatóak a korábbi fertőzöttek véréből.

koronavírus, koronavírusteszt, koronavírus-fertőzés, koronavírus antitest
A tünetmentes fertőzöttek véréből hamarabb tűnhetnek el a vírusellenes antitestek. Fotó: Getty Images

81 százaléknál csökkent az antitestszint

Korábban több kutatás is foglalkozott már azzal, hogy azoknál, akiknél a fertőzés következtében kialakult a COVID-19, a szervezet antitesteket termel, bár ott sem tudni, meddig maradnak meg a szervezetben ezek a fehérjék, hiszen még egy év sem telt el a járvány kirobbanása óta. Ez a mostani Nature Medicine-beli publikáció azonban az első, ami a tünetmenteseknél vizsgálta az immunválaszt.

A kutatók 37 tünetmentes fertőzött adatait hasonlították össze ugyanennyi COVID-19-betegével a kínai Csonkingban, és úgy találták, sokkal gyengébb immunválaszt váltott ki a vírus náluk, mint a tüneteket mutatóknál. Számokban kifejezve, hetekkel a felgyógyulás után vett vérmintákból a tünetmentesek 38 százalékánál nem érte el az antitestek száma a küszöbértéket, míg a betegség jeleit mutatók esetén ez csak 22,5 százalék volt. Később, a gyógyulást követő 8. héten megismételték a szerológiai tesztet, és úgy találták a tünetmentesek 81 százaléknál, a korábban COVID-19 jeleit mutatók esetében 62 százaléknál csökkent az antitestek jelenléte. Ráadásul a tünetmentes betegek esetében alacsonyabb volt 18 gyulladás elleni sejtet jelzőfehérjeszintje a másik csoporthoz képest, ami gyengébb immunválaszt jelez az új koronavírussal szemben.

A globális lakosság ötöde veszélyben van

A koronavírus-járvány kitörése óta folyamatosan hangoztatják az egészségügyi hatóságok, hogy a krónikus betegségben szenvedő emberek körében nagyobb a kockázata annak, hogy súlyos megbetegedést okozzon a koronavírus. Ezért a The Lancet című orvosi folyóiratban publikált tanulmányban amerikai, brit és kínai kutatók kiszámították, hogy világszerte nagyjából hány embernek van oka ettől tartani. A szakemberek számításai alapján 1,7 milliárd ember, vagyis a világ népességének 22 százaléka a magasabb kockázatú csoportba tartozik. További részletek korábbi cikkünkben.

A B-sejtek emlékeznek a vírusra

Megjegyzendő, hogy a vizsgálati minta kicsi, és a kutatók nem vették figyelembe, hogy a szervezet immunsejtjei már meglévő "eszközeikkel", vagy új antitestek termelésével küzdöttek a fertőzés ellen. Néhány korábbi tanulmány ugyanis azt mutatta, a koronavírus képes határozott és erős immunválaszt kiváltani a szervezet védelmére szolgáló immunsejtekből.

"A legtöbb ember általában nem ismeri a T-sejt immunitást, ezért a beszélgetések nagy része így az antitestek szintjére összpontosított" - mondta Angela Rasmussen, a Columbia Egyetem virológusa a témát körüljáró The New York Timesnak. Függetlenül a T-sejtektől, amik képesek elpusztítani a vírust, a fertőzöttek szervezete úgynevezett memória B-sejteket is termel, amik hamar fel tudják pörgetni az antitesttermelést, ha az szükségessé válik. "Ha újra találkoznak a vírussal, emlékeznek rá, ezért azonnal és nagyon gyorsan antitesttermelésbe kezdenek" - mondta Florian Krammer, az Icahn School of Medicine at Mount Sinai virológusa, aki több koronavírus-antitestkutatást is vezetett.

Bár az új tanulmány szerint az antitestek szintje már 8 héttel a gyógyulás után sokaknál a küszöbérték alá csökkent, ez csak egy antitesttípus, ami a koronavírust alkotó egyik fehérjével szemben veszi fel a harcot. A másik, a vírus úgynevezett tüskefehérjéit célzó ellenanyag ugyanis - ami a SARS-CoV-2 semlegesítéséhez és az újrafertőződés megelőzéséhez szükséges - továbbra is jelen volt. Sőt, valójával sokkal kisebb mértékben csökkent a koncentrációjuk a tünetmenteseknél, mint a másik csoport esetében. "A semlegesítő antitestek azok, amik igazán számítanak, és ez már egy másik történet" - mondta Dr. Krammer.


Mást terjesztenek a tünetmentesek?

Egy másik, a Nature-ben szintén a múlt héten megjelent tanulmány ráadásul arra a következtetésre jutott, hogy akár az antitestek alacsonyabb szintje is elég lehet a vírus elleni harcban. "Úgy tűnik, hogy bizonyos antitestek, még ha csak kis mennyiségben is vannak jelen, képesek hatékonyan semlegesíteni a vírust" - magyarázta Dr. Rasmussen, hozzátéve: az újrafertőződés elleni védelmet nem feltétlenül határozza meg az antitestek szervezetbeli szintje.

A tünetmentes és a betegség jeleit mutató fertőzöttek azonban nemcsak ebben különböznek. Egy új kínai kutatás szerint a fertőzöttek mintegy 20 százaléka semmilyen panaszt nem tapasztal, ám harmaduknál kimutathatóak a COVID-19-re jellemző és egyéb abnormális elváltozások a tüdő és a test más sejtjeiben. Ráadásul e szerint a tanulmány szerint a tünetmentesek is fertőznek, mégpedig tovább, mint akik a betegség jeleit mutatják. Ez Dr. Rasmussen szerint azért fontos, mert bizonyítja a tünetmentesek fertőzőképességét. Azt azonban a virológus és más szakértők is hangsúlyozták, egyelőre nem tudni, hogy az a vírus, amit a tünetmentesek adnak át másoknak, képes-e továbbfertőzni. "Fontos lenne tudni, hogy csak vírusmaradványokat, vagy fertőzőképes vírust terjesztenek-e" - vetette fel Dr. Akiko Iwasaki, a Yale Egyetem immunológusa, aki komoly aggodalmakat fogalmazott meg az új kutatások kapcsán. "Ezek a tanulmányok rámutatnak, hogy sokkal erősebb vakcinára lesz szükségünk, mivel a természetes immunitás a legtöbb embernél rövid távú és nem tökéletes" - mondta, hozzátéve: a nyájimmunitás elérésében sem számíthatunk erre.

Egy bárban ünnepelték a karantén végét, a nő és 15 barátja koronavírusos lett - a teljes cikkért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Természetes válaszok a stresszkihívásra (x)
támogatói tartalom
Stressz

Természetes válaszok a stresszkihívásra (x)Egy friss felmérés szerint a többség a stresszt a mindennapi élet olyan kikerülhetetlen velejárójának tartja, amely kézben tartható, korlátok közé szorítható.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+32, +38 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban kedden délelőtt fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de számottevő csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag