Koronavírus: ez a baj a fiatalok hozzáállásával

Míg tavasszal az idősebb generáció törődött kevésbé a járványügyi ajánlásokkal, jelenleg inkább a fiatalok relativizálják az új típusú koronavírus által jelentett veszélyt - hívta fel a figyelmet Steigervald Krisztián generációkutató.

Az elmúlt hetek adataiból már egyértelművé vált, hogy a koronavírus-járvány második hulláma Magyarországra is megérkezett. Ráadásul jelenleg sokkal gyorsabb ütemben terjed a kór, mint tavasszal. Mivel most elsősorban a fiatalokat támadja a vírus, a járvány további alakulása többnyira a fiatalabb generáció viselkedésén múlik.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus fiatalok, koronavírus terjedése, koronavírus fertőzöttek
Jelenleg sokkal gyorsabb ütemben terjed a kór, mint tavasszal.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Sok múlik a fegyelmezettségen

Most még csak az esetszámok ugrottak meg látványosan, tehát a kórházi ellátásra szorulók és az áldozatok számában egyelőre még nem látható hasonló mértékű növekedés. Azonban már egyre több szakember kongatja a vészharangokat, azt hangsúlyozva, hogy nem lesz ez mindig így. Néhány hét alatt ugyanis a veszélyeztetett csoportokat is eléri a koronavírus-fertőzés .

Ez is bizonyítja, hogy a fiataloknak sokkal jobban kellene figyelniük a maszkviselésre - hangsúlyozta Steigervald Krisztián. A generációkutató szerint egyébként az új típusú koronavírus tavaszi felbukkanásához képest most összességében sokkal kevésbé tartják be az emberek a távolságtartásra és a fokozott higiéniára vonatkozó szabályokat.

Generációs konfliktust szül a járvány

Koronavírus: újabb rossz híreket hozott a szennyvíz - részletek itt .

A szakember már korábban is beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány tovább erősíti a generációk közötti ellentéteket. Ahogy már nálunk is olvashatták , augusztus végén úgy nyilatkozott, hogy a járvány első szakaszában elsősorban azokat az időseket hibáztatta a közvélemény a vírus terjedéséért, akik annak ellenére aktívan éltek, hogy a hatóságok otthonmaradásra buzdították őket. Mára azonban fordult a kocka: a több hónapos bezártság után és a nyár kezdetével ugyanis a fiatalok már kevésbé tűrték a szociális izolációt, így egyre inkább keresni kezdték kortársaik társaságát. Ez pedig segítette az új típusú koronavírus terjedését - mondta a szakember.

Maszkellenesekkel ásatják a koronavírusban elhunytak sírját Indonéziában - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra