Koronavírus: erre számíthatnak az egyetemisták

Van olyan intézmény, ahol az elsőéves hallgatók csak negatív PCR-teszt felmutatása után kezdhetik meg tanulmányaikat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk , az egyetemi kollégiumokban extra óvintézkedéseket vezetnek be, például csökkentik az egy szobában lakók számát, cserébe pedig alternatív szálláshelyeket kínálnak. A gólyatáborokat azonban a legtöbb felsőoktatási intézmény megszervezi. De vajon mire számíthatnak a diákok az oktatás terén? Erről készített körképet a hvg.hu .

Kötelező maszkviselés és előre felvett órák

Koronavírus-járvány: milyen lesz a második hullám? A koronavírus-járványnak még messze nincs vége. Összefoglaltuk , szakértők szerint mire számíthatunk a következő hetekben, hónapokban.

Az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen (ELTE-n) hibrid tanításra készülnek. Az órákon az esetek többségében meg kell jelenni, de bizonyos kurzusokat online tartanak majd meg abban az esetben, ha a terem befogadóképessége miatt nem lehet garantálni a megfelelő távolságtartást, vagy ha a tanár akadályoztatva van. Az egyetem épületeiben kötelező orrot és szájat eltakaró sálat vagy maszkot viselni a diákoknak. A lap kérdésére közölték, hogy indokolt esetben tervezik támogatni a koronavírus-tesztelést, amelyet önkéntes alapon vezetnének be, de ennek költségeit még vizsgálják.

Hasonló, vegyesen online és offline rendszert dolgoztak ki a Corvinus egyetemen is: 40 fő alatt személyes, afölött pedig online órákkal, amelyek részleteit az egyetem szabályozta is. A 200 főnél nagyobb előadásokat például az egyetemi stúdióban veszik fel, és a hozzá tartozó segédanyagokat utómunkázzák is. A tantermeket csak félig lehet megtölteni, a maszkviselés pedig ott lesz kötelező. ahol nem tartható a másfél méteres védőtávolság, vagy nincs védőfal a hallgatók között.

A legtöbb helyen a nagyobb létszámú előadások online lesznek elérhetőek. Fotónk illusztráció, forrása: Getty Images
A legtöbb egyetemen a nagyobb létszámú előadások online lesznek elérhetőek. Fotó: Getty Images

Ahol tesztelik az elsőéves diákokat

A Semmelweis Egyetemen az elsőéveseknek beiratkozás előtt negatív PCR-eredményt kell felmutatniuk, a vizsgálatokat az egyetem ingyenesen biztosítja minden érintettnek. Ezenkívül a többi hallgatónak és munkatársnak is PCR-tesztet kell végeztetnie, amennyiben 14 napon belül külföldön járt, függetlenül attól, hogy milyen besorolású országban volt. Fontos továbbá, hogy a betegkontaktussal járó gyakorlat előtt ugyanígy COVID-szűrésen kell átesniük a hallgatóknak.

Egyébként a Semmelweisen is hibrid oktatást terveznek: 100-200 főig az előadások látogathatóak lesznek a járványhelyzet függvényében, de minden ennél nagyobb előadást online tartanak majd meg. A kis létszámú szemináriumi órákon és a gyakorlaton személyesen kell részt venni.

Több helyen hagyományos oktatásra készülnek

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Egyetemen és a Debreceni Egyetem azt közölte, hogy bizonyos kivételektől eltekintve a személyes jelenléthez között tanítási rendre készülnek. Természetesen összhangban az operatív törzs ajánlásaival és a kormányzati döntésekkel ezen változtatnak, ha szükséges. A kockázati csoportba tartozó tanárok és diákok kaphatnak felmentést, ezzel együtt lehetőséget az online órára.

A legóvatosabb az Óbudai Egyetem

Az Óbudai Egyetem elsőként jelentette be, hogy a 2020/2021-es tanévben minden szakon, képzési szinten és munkarendben online előadások lesznek. Ezek lehetnek élőben közvetített vagy előre felvett órák is. Egyéni vagy csoportos konzultációt, szemináriumot, tantermi vagy laborgyakorlatot lehet személyesen is tartani, ahol a diáknak kötelező maszkot viselni, és ezeket az első félévre kell időzíteni.

Egy sor óvintézkedés mellett nyitottak újra a thaiföldi iskolák, ahol a diákoknak egy furcsa fóliaketrecben kell ülniük a koronavírus miatt. A bizarrnak tűnő védekezési módszerekről az nlc.hu számolt be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra