Koronavírus: erre figyel egy orvos vásárlás előtt, közben és után

HáziPatika

Dr. Taylor-Pilarski louisville-i családorvos rendkívül körültekintően jár el, ha el kell mennie a boltba. Azt mondja, a koronavírus-járvány miatt muszáj a legalapvetőbb tevékenységeket is teljesen újragondolni. Cikkünkből kiderül, mit hogyan csinál, tanácsai pedig mindenki számára hasznosak lehetnek.

Jól jön a fertőtlenítő kendő

A doktornőt Meghan Rabbit kísérte el egy vásárlásra, aki a Women's Helth online hasábjain számolt be arról, mi történt "együttlétük" alatt. Reggel 8 órakor találkoztak az Alfalfa szupermarket parkolójában. Meghan a családorvos javaslatára kesztyűben és maszkban várta, hogy bemenjenek, a szakember pedig szintúgy felszerelkezett az említett védőeszközökkel.

Mint azt dr. Taylor-Pilarski elmondta, bár az egészséges embereknek nem kell maszkot viselniük, ő elővigyázatosságból mégis hordja, mert a munkája miatt nap mint nap rengeteg fertőzöttel találkozik. Meghant azért kérte meg, hogy vegyen fel egyet, nehogy megfertőzze őt. A doktornőnél fertőtlenítő kendő is volt, és bár szerinte kissé túlzásnak tűnhet, mivel a vírus felületeken is túlél, jobb az elővigyázatosság.

Koronavírus: ezeket a testrészeket tilos fertőtleníteni

A járványhelyzet csillapodásáig érdemes-e kerülni a csókolózást? Hogyan tehetjük biztonságosabbá a szexuális együttléteket? A koronavírus miatt a fertőtlenítő gélnek is helye van a hálószobában? Többek között ezekre a kérdésekre is választ adunk cikkünkben.

Vászonszatyor, korai indulás

Meghan egyébként a találkozásuk előtti napon kapott egy e-mailt a szakembertől, amelyben leírta, mire kell fokozottan figyelnie. Taylor-Pilarksi hangsúlyozta, hogy írjon egy listát a beszerzendő termékekről, de ne a telefonjába, hanem egy papírra, a mobilt ugyanis az autóban kell majd hagynia. A pénztárcáját ugyanúgy nem viheti magával, bankkártyáját, jogosítványát tegye inkább a kabátzsebébe, szólt az utasítás. "Minél kevesebb dolgot viszünk be az áruházba, annál kisebb az esély, hogy valamilyen felületen hazavisszük a vírust" - így a doktornő.

Azért döntöttek a korai találkozó mellett, mert ilyenkor a legtisztábbak és a legkevésbé zsúfoltak a szupermarketek. Meghannak az öltözékét is alaposan meg kellett terveznie, az orvos szerint ugyanis célszerű valami olyasmit viselnie, amit ha hazaér, könnyen betehet a mosógépbe, hogy magas hőfokon kimossa. Azt is elmagyarázta Meghannek, műanyag szatyor, táska helyett inkább vászonból készült batyut hozzon, előbbin ugyanis tovább túlél a koronavírus, és nehezebb is tisztítani.

Bevásárlásnál nagy a fertőzésveszély, legyünk körültekintőek!
Bevásárlásnál nagy a fertőzésveszély, legyünk körültekintőek! Fotó: Getty Images

Ékszert, órát nem viselhetett, ezek ugyanis szintén kedvező felületet nyújthatnak a kórokozónak, és nem is könnyű tisztán tartani a kezet, ha rajta vannak. Taylor-Pilarskinak a hajviseletre vonatkozón ugyancsak akadt tanácsa: Meghan kössön copfot, így kisebb eséllyel nyúl a frizurájához, arcához. A doktornő utolsó tippje az volt, hogy legyen egy csomag fertőtlenítőkendő és egy váltás tiszta ruha a bejárati ajtónál, vagy, még jobb, ha a garázsban, így ugyanis csökkenhet az esélye annak, hogy a vírus bejut a lakásba. 

A polcok hátsó részéről válasszunk

A szupermarkettől messze parkoltak, így könnyebb volt távolságot tartani az emberektől. A boltban, válogatás közben a doktornő mindig figyelt arra, hogy a polcok hátsó részeiről válasszon termékeket, ezeket ugyanis nagy valószínűséggel kevesebben fogták meg. Figyelmeztette Meghant, ne féljen megkérni az embereket, hogy menjenek távolabb, ha úgy érzi, túl közel vannak hozzá. Rámutatott: fizetéskor, ha lehet, részesítsük előnyben az önkiszolgáló kasszát, így az eladóval se kell kontaktusba kerülnünk. "Ha nincs rajtunk kesztyű, töröljük le fertőtlenítő kendővel a POS terminált, illetve azt a részt, ahova esetleg lerakjuk a táskánkat. A listát, blokkot pedig dobjuk a szemétbe, mielőtt kimegyünk a szupermarketből" - ajánlotta a doktornő.

A maszkjukat csak az autónál vették le, és a szakember arra is felhívta Meghan figyelmét, hogy minden olyan felület, amelyet kesztyű nélkül fogtunk meg az autóban a vásárlás után, fertőzhet, így célszerű fertőtleníteni azokat.


Körülményesnek tűnhet, de szükséges

Meghan a hazaérkezésekor is a doktornő tippjei szerint járt el. Mielőtt belépett a bejárati ajtón, levette a cipőjét, és kint is hagyta. Ezután átvette az előre odakészített tiszta ruhát, azokat a darabokat pedig, amelyek rajta voltak, egyenesen betette a mosógépbe. A vászonszatyornak, miután mindent kipakolt belőle a padlóra, ugyanez lett a sorsa. A termékeket átvitte a mosogatóba, és alaposan lemosta azokat. Később lefertőtlenítette a kilincseket, a konyhapultot és a hűtő fogantyúját, majd alaposan megmosta a kezét.

Mint azt Meghan összegzésképpen leírta: bár szörnyen körülményesnek tűnhet az egész, a doktornővel való bevásárlás mégsem volt annyira nehéz. A sok apró lépésnek köszönhetően minimálisra tudta csökkenteni a fertőzésveszélyt, ami ezekben az időkben, amikor minden szakértő azt kéri, hogy legyünk körültekintőek, nagyon sokat jelenthet.

Éppen most változik meg gyökeresen, hogy mi az az énidő - olvassa el a részleteket az nlc.hu oldalán.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +17 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban kedden délelőtt a pára és ködfoltok feloszlanak, többnyire gyengén felhős lesz az ég, de helyenként lehetnek közepesen felhős területek is.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag