Koronavírus: erdélyi magyar kutatók tesztjét dobták piacra

A sepsiszentgyörgyi Proel Biotech cég Romániában piacra dobott egy kórházaknak és diagnosztikai központoknak szánt tesztet, amely alkalmas az új típusú koronavírus-fertőzés ellen termelt, IgG típusú antitestek kimutatására - közölte közleményében a társaság.

Koronavírus: kötelezővé kellene tenni az oltást? Részletek itt .

A teszt a diagnosztikai és kutatólaboratóriumokban jól ismert és rendszeresen használt ELISA-módszeren alapul. A most piacra dobott termék az első olyan romániai fejlesztésű teszt, amellyel a koronavírus-fertőzésen átesett betegek immunválasza mérhető fel - kevesebb mint két óra alatt. A teszt a hatósági bejegyzéshez készült hitelesítési kísérletek során sem álpozitív, sem álnegatív eredményt nem adott. A termék megkapta a Romániai Nemzeti Gyógyszerészeti és Gyógyászati Eszközök Ügynökségétől a szükséges engedélyeket, a gyártótól már megrendelhető, és a következő hetekben a forgalmazók is kezdik terjeszteni.

Erdélyi magyar kutatók vírustesztjét dobták piacra.
Erdélyi magyar kutatók vírustesztjét dobták piacra. A kép illusztráció, forrás: Getty Images

"Termékünk kifejlesztésének ötlete akkor született meg, amikor kollégáimmal azzal szembesültünk, hogy a kutatási projektjeinkhez nélkülözhetetlen reagensek külföldről történő beszerzése igencsak nehézkessé vált a járványhelyzet miatt. Tekintettel arra, hogy laboratóriumunk számos kutatási projektet visz az immunológia és az új diagnosztikai módszerek kidolgozásának területén, ráadásul mindezt rendkívül felkészült kutatók bevonásával tesszük, az új termékünk előállításának feltételei eleve adottak voltak" - idézte a közlemény Fejér Szilárdot, a kutatás vezetőjét.

Fejér Szilárd - a személyes honlapján közölt életrajzi adatai szerint - a Szegedi Tudományegyetemen szerzett vegyészi diplomát 2005-ben, majd a Cambridge-i Tudományegyetemen doktori fokozatot 2009-ben.

A kutató hozzátette, a teszt arra is alkalmas lesz, hogy a majdani koronavírus-oltást követő immunválasz mérhetővé váljon, vagyis látható legyen, hogy egy beoltott személy immunrendszere milyen mértékben képes ellenállni a fertőzésnek. A teszt a vírus olyan alkotóelemeit (elsősorban fehérjéket) tartalmazza ugyanis, amelyek több, fejlesztés alatt álló koronavírus-oltás alapvető alkotóelemei is.

A gyorstesztek nem alkalmasak öntesztelésre

Fejér Szilárd arról is beszélt, azért csak kórházaknak és laboratóriumoknak ajánlják a tesztet, mert laboratóriumi eszközök kellenek a vérmintát igénylő teszt elvégzéséhez és az eredmény leolvasásához. Azt is leszögezte, nem tervezik, hogy öntesztelésre alkalmas változatot is készítsenek, ennek az engedélyeztetése sokkal hosszabb, bonyolultabb folyamat lenne. A szakember megjegyezte, hogy tulajdonképpen a piacon megtalálható gyorstesztek egyikét sem lenne szabad öntesztelésre használni.

Gyökeresen megváltozhat a gyorséttermi kiszolgálás a járvány miatt - a részletekről társportálunk, az nlc.hu cikkében tájékozódhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra