Koronavírus: enyhítenek a szomszédban

Több Magyarországot környező ország is már a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett korlátozások enyhítését tervezi.

Mutatjuk, milyen most a helyzet a szomszédban a koronavírus-járvány miatt.

Szlovákia

WHO-főigazgató: a legrosszabb még hátravan - olvassa el a részleteket!

A koronavírus terjedésének megakadályozására bevezetett korlátozásokat Szlovákia négy szakaszban tervezi feloldani. Az első szakasz már ezen a héten, április 22-én elkezdődhet, amelynek keretében újra megnyithatnak a 300 négyzetméternél kisebb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások, a kültéri piacok, az autószalonok, a termékeiket ablakon keresztül áruló éttermek, illetve a hosszú távú szállást nyújtó intézmények. A második szakaszban - amelynek kezdetét még nem szabták meg - a kültéri sportpályák, a rövid távú szállást nyújtó intézmények, a fodrászatok és a hasonló szolgáltatások indíthatnák újra működésüket. Bizonyos körülmények mellett a taxiszolgáltatások is újraindulhatnak, illetve az istentiszteletekre és házasságkötésekre vonatkozó korlátozások egy részét is feloldanák.

A harmadik fázisban egyebek mellett a nagyobb üzletek és múzeumok, illetve a kültéri vendéglátóhelyek, a negyedik fázisban pedig a mozik, az uszodák, a bevásárlóközpontok, az iskolák, az óvodák és a sportlétesítmények megnyitásával számolnak. A szakaszok Igor Matovic szlovák kormányfő szerint ideális esetben kéthetes ciklusokban követhetnék egymást. Az egyes korlátozások feloldását azonban attól teszik függővé, hogy milyen ütemben nő majd az újonnan diagnosztizált koronavírus -fertőzöttek száma. Szlovákia egyébként eddig 1199 betegről és 14 áldozatról számolt be.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus korlátozások, koronavírus Ausztria, koronavírus Ukrajna, koronavírus Szerbia, koronavírus Szlovákia, koronavírus Szlovénia, koronavírus Románia, koronavírus Horvátország
Szájmaszkot viselő járókelő Bécsben. Fotó: Getty Images

Szerbia

Szerbiában kedden 5 órakor járt le az eddigi leghosszabb, összesen 84 órás kijárási tilalom, amely múlt pénteken 17 órakor lépett életbe. A szigorú intézkedést az ortodox húsvét miatt rendelték el, hogy az emberek az ünnep alkalmából se szegjék meg a gyülekezésre vonatkozó tiltó intézkedéseket. Közben a szerb kormány már kedden megkezdte a koronavírus elleni védekezés jegyében kihirdetett korlátozások lazítását: a 17 és 5 óra közötti kijárási tilalmat egy órával lerövidítették, és kinyithattak a kisebb boltok, valamint a piacok is. A március közepe óta "szobafogságra" ítélt 65 év felettiek pedig már heti háromszor félórás sétát tehetnek lakhelyük környékén. Szerbiából egyébként eddig 6630 fertőzöttet és 125 halottat jelentettek.

Ukrajna

Az ukrán egészségügyi tárca a koronavírus-járvány jelenlegi helyzetében azt javasolja a kijevi kormánynak, hogy május 12-ig hosszabbítsák meg a karantén-intézkedéseket, bizonyos korlátozásokon viszont enyhítsenek - közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter. A javaslatok szerint például már engedélyeznék a parkok látogatását, az egy csoportban mozgó emberek létszámát azonban továbbra is korlátoznák, és a kötelező szájmaszkviselést is fenntartanák. Megnyithatnak továbbá a múzeumok és a könyvtárak is, a bejáratnál viszont minden látogató testhőmérsékletét megmérnék. A miniszter emellett egyéb enyhítéseket is indítványoz majd, azt azonban szigorúan meghatározzák majd, hogy az egyes intézmények milyen feltételek mellett lesznek újra látogathatóak.

Románia

Romániában május 15-éig meghosszabbították a március közepén elrendelt rendkívüli állapotot, és csak május közepe után lehet szó a kihirdetett korlátozások fokozatos enyhítéséről, a koronavírus-járvány adatainak függvényében - jelentette be Klaus Iohannis államfő a kormány tagjaival folytatott egyeztetése után. "Ha a megbetegedések és a járvány halálos áldozatainak száma csökken, és a javul a járványügyi helyzet, akkor elkezdődhet a korlátozások fokozatos feloldása" - ígérte. Az országban egyébként eddig 9242 koronavírus-fertőzöttet és 482 áldozatot regisztráltak.

Ausztria

Folytatódik az üzletek és az iskolák lépésről lépésre történő újranyitása Ausztriában - jelentette be Sebastian Kurz kancellár. "Jó úton vagyunk, az óvintézkedések hatásosak" - jelentette ki. A jövőbeni enyhítésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy annyi szabadságot kell adni, amennyi lehetséges, és annyi korlátozást kell érvényben hagyni, amennyi szükséges. Mint mondta, fokozatosan, óvatosan folytatják az ország újranyitását, de közben folyamatosan figyelik a koronavírus terjedésével kapcsolatos számokat, hogy szükség esetén "behúzhassák a vészféket". A kancellár felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az enyhítések bevezetésével folyamatosan nő az egyének felelőssége is.

Ausztriában már kedden kinyitottak a kisebb boltok, május elsején pedig már valamennyi üzlet újranyithat, és a szolgáltatók - többek között a fodrászok - is fogadhatják a vendégeket. A szájmaszk viselése és a 1,5 méteres távolság megtartása azonban ezentúl is kötelező lesz, hogy csökkentsék a koronavírus esetleges terjedésének kockázatát. Az iskolákban május 4-én kezdődik az érettségire, illetve a záróvizsgákra való felkészülés, május közepétől pedig az alsó tagozatos osztályokban is folytatódhat a tanítás. A vendéglátóhelyek május közepén nyithatnak meg, de a munkatársaknak szájmaszkot kell viselniük. Az április végéig érvényben lévő kijárási korlátozások esetleges meghosszabbításáról később döntenek majd. Az országban egyébként eddig csaknem 15 ezer megbetegedésről és 491 halottról tudnak.

Emellett a keddi adatok szerint Horvátországban eddig 1908 igazolt fertőzöttről és 48 áldozatról, Szlovéniában pedig 1344 koronavírusos betegről és 77 halálesetről tudnak.

170 emberrel érintkezett egy koronavírusos kisfiú, de nem fertőzött meg senkit - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra