Koronavírus: ennyivel véd jobban két maszk

Két maszk viselése nem nyújt sokkal nagyobb védelmet a koronavírussal szemben, mint egy darab megfelelően hordott maszk - állapította meg egy japán szuperszámítógép.

Koronavírus: így csökkenthető a kórházba kerülés esélye - részletek .

A Riken kutatóintézet és a Kobe Egyetem kutatói a Fugaku szuperszámítógépet használva modellezték a különböző típusú és kombinációjú maszkokat viselő emberektől származó vírusrészecskék áramlását. A szakemberek megállapították, hogy egyetlen sebészi maszk 85 százalékos hatékonysággal gátolja meg a vírusrészecskék belélegzését, ha megfelelően van rögzítve az arcon. Egy sebészi maszkra felvett, poliuretánból készült maszk mindössze 89 százalékra növeli a hatékonyságot. Két, nem textilből készült maszk egymáson viselése azért nem hatásos, mert a kialakuló "légellenállás" miatt szivárgás alakul ki a széleken.

A maszk a járvány elleni védekezés egyik fontos eszköze.
A maszk a járvány elleni védekezés egyik fontos eszköze. Fotó: Getty Images

Egymásnak ellentmondó eredmények

A tanulmány szerint az N95 jelzésű orvosi maszkok nyújtják a legnagyobb védelmet a megfertőződéssel szemben, ezeket a sebészi, majd a textil-, végül a poliuretánból készült maszkok követik. Az eredmények részben ellentmondanak az amerikai betegségellenőrzési és -megelőzési központ (CDC) közelmúltbeli ajánlásának, amelyről korábban a HáziPatika.com is írt . A központ szakemberei laboratóriumi kísérletükben két mesterséges fejet hat láb (mintegy 180 centiméter) távolságra helyeztek el egymástól, és azt vizsgálták, hogy az egyikük köhögésekor a levegőbe került, koronavírus-méretű részecskékből mennyit lélegzett be a másik.

Kimutatták, hogy ha egyetlen maszkot - legyen az sebészi vagy textilből készült - viselünk, az a felénk terjedő részecskék mintegy 40 százalékát gátolja meg abban, hogy belélegezzük. Ha egy sebészi maszkra ráhelyeztek egy textilmaszkot, a kettő a részecskék 80 százalékának a belélegzését tartóztatta fel. Az amerikai szakemberek szerint - ha helyesen viselik - a sebészi maszk fölött hordott textilmaszk képes szűkíteni a maszk szélein lévő rést, ahol a vírusrészecskék bejuthatnak a szervezetbe.

Újabb bizonyítékot találtak arra, hogy bizonyos vércsoportú embereket nagyobb valószínűséggel fertőzhet meg a koronavírus. Részletek itt .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra