Koronavírus: ekkor lehet vége a járványnak

Pár hónap múlva vége lehet a koronavírus-járványnak, addig viszont a százezret is elérheti a fertőzöttek száma - véli Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.

Nyárra vége lehet 2019 decemberében kitört koronavírus-járványnak . Szlávik János ezt a feltételezését azzal indokolta, hogy a koronavírusok nem szeretik a nyarat - a SARS-járvány is akkorra ért véget.

koronavírus, új koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés,
Védőmaszkot viselő utasok Indonéziában, a Bali Ngurah Rai nemzetközi repülőtéren. Fotó: Getty Images

Egyre kevesebb az új beteg

Koronavírus: csalók hívogatják a magyarokat - részletek itt!

Jelenleg folyamatosan csökken az új fertőzöttek száma. Ez részben annak köszönhető, hogy az országok nagy erőfeszítéseket tesznek a behurcolás és a továbbfertőződés elkerüléséért. Egyébként akár egy éven belül megjelenhet a hatékony és biztonságos védőoltás , de már most is vannak olyan, korábban is ismert gyógyszerek, amelyek hatásosnak tűnnek a új vírus ellen.

Itthon csak influenzajárvány van

Magyarországon még nem jelent meg a koronavírus, az influenzajárvány azonban már tombol. A járvány elején sok idős betegedett meg, ám jelenleg főleg gyerekek kapják el. A gyerekeknél általában gyorsabb lefolyású a betegség, és idén ritkán alakulnak ki szövődmények is - mondta Szlávik János.

A járvány most tetőzik majd, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy aki teheti, maradjon otthon, ha lázas, fáj a torka és izomfájdalma van.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra