Koronavírus: ekkor indulhat az oltókampány

Jövő év elején kezdődhet meg az oltókampány az Európai unió tagországaiban.

Ideális esetben a jövő év első három hónapjában megkezdődhet a koronavírus elleni oltókampány az Európai Unióban - mondta szerdán Andrea Ammon, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) igazgatója. "Optimista becsléseim szerint 2021 első negyedében sor kerülhet rá, de ennél pontosabbat nem tudunk egyelőre mondani" - jelentette ki a stockholmi székhelyű EU-ügynökség vezetője az AFP-nek adott interjújában.

Koronavírus: hatékony az amerikai-német vakcina Kilencven százalékban hatásos lehet az amerikai Pfizer és a német Biontech gyógyszergyártó által kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen - jelentette be a két cég hétfőn. Kattintson a részletekért!

Év elején engedélyeztethetnek egy vakcinát

Egy uniós forrás a francia hírügynökségnek elmondta, hogy 2021 elején engedélyeztethetnek egy vakcinát használatra az EU-ban. Az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalat hétfőn jelentette be, hogy a SARS-Cov-2 elleni oltóanyaguk hatékonysága 90 százalék felett van az előzetes kísérleti eredmények alapján.

2021 elején kezdődhet meg az oltókampány az EU-ban. Fotó: Getty Images
2021 elején kezdődhet meg az oltókampány az EU-ban. Fotó: Getty Images

"Ez természetesen ígéretes" - mondta ezzel kapcsolatosan Ammon, hangsúlyozva, hogy egy "sajtóközleményről van szó egyelőre, és nem egy (tudományos) szakértői értékelésről, szóval még meglátjuk, hogy mi lesz a végső verdikt". Ahhoz, hogy egy oltóanyag az EU-n belül elérhetővé váljon, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyására van szükség. Az Európai Bizottság szerdán közölte, hogy engedélyezi azon szerződés megkötését, amely akár 300 millió adag vakcina beszerzését lehetővé teszi a Pfizertől és a BioNTechtől.

Európában legalább 13 millió koronavírus-fertőzöttet és 311 ezer halálesetet regisztráltak, számos országot sújt a járvány második hulláma. Sztella Kiriakídisz uniós egészségügyi biztos mindazonáltal szerdán úgy fogalmazott: az oltóanyag önmagában nem vet véget azonnal a világjárványnak. "Még ha rendelkezésre is áll egy biztonságos és hatékony vakcina (...), továbbra is szükség lesz a szigorító intézkedésekre addig, amíg el nem tudjuk érni a lakosság jelentős részét" - emelte ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra