Koronavírus: egyre jobban bízunk az oltásban

Az elmúlt időszakban nőtt Magyarországon az oltási kedv - derült ki egy nemrégiben készült közvélemény-kutatásból. Az eredmények szerint főként az idősebbek körében növekszik látványosan a koronavírus-vakcina iránti bizalom.

Egyre több magyar dönt úgy, hogy beoltatja magát az új típusú koronavírus ellen. Már csaknem ugyanannyian mondanak igent (45 százalék) a vakcinára, mint ahányan nemet (44 százalék) - derült ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit a lap keddi számában publikálták. A részletekről a 24.hu is beszámolt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag, koronavírus védekezés, koronavírus megelőzés
A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját készítik elő az oltáshoz. Fotó: MTI/Vajda János

Ez lehet az oka

Az oltáspártiak aránya tehát egyértelműen nő az országban. A Nézőpont szerint ennek hátterében a koronavírus -vakcina tényleges megjelenése és elérhetővé válása, illetve a már beoltott személyek pozitív tapasztalata állhat. A bizalom az 50-60 év felettiek körében nőtt a leginkább: a legidősebbek 66 százaléka biztosan kéri majd a vakcinát, ha sorra kerül az oltási tervben.

Aki nem regisztrál, az nem kaphat a koronavírus elleni vakcinából - kattintson a részletekért!

Tavaly év vége óta a kormánykritikusok körében is jelentősen emelkedett az oltási kedv: jelenleg ennek a csoportnak a 42 százaléka kész beoltatni magát a COVID-19 ellen. De a társadalom többi részénél is egyenletes növekedés látszik az oltási hajlandóság terén, bár ez az emelkedés egyelőre kisebb mértékű.

A kutatásról

A közvélemény-kutatást január 5-e és 7-e között végezték. A felmérésbe 1000 embert vontak be, a kérdéseket telefonon tették fel az alanyoknak. A minta a 18 évesnél idősebb lakosságra reprezentatívnak mondható a nem, a kor, a régió, a településtípus és az iskolai végzettség szerint.

"A fegyver, amely megállíthatja a pandémiát, itt van mindannyiunk kezében, nem engedhetjük meg, hogy nem használjuk" - jelentette ki a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Karácsony Gergely főpolgármester. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra