Koronavírus: eddig ennyi tanárt oltottak be

Lezárult a pedagógusok vakcinázási kampányának első köre, amely során a behívottak 85 százaléka meg is jelent az oltóponton. Így már több mint 100 ezer tanár és nevelő kapta meg a koronavírus elleni oltóanyag első adagját - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.

Koronavírus: kissé javulhat a hazai helyzet - kattintson!

Az első körben már több mint 100 ezer pedagógus megkapta az új típusú koronavírus elleni vakcinát, a holnap induló második körben pedig újabb 100 ezer személyt várnak - ismertette György István, az oltási munkacsoport vezetője. Az érintettek - köztük azok, akik az első időpontra mégsem mentek el - már megkapták SMS-ben a behívót, amely tartalmazza az oltás idejét és helyét.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Balázsik Andrea orvos beolt egy pedagógust a koronavírus ellen. Fotó: MTI/Bús Csaba

Oltási rekordot döntöttünk

Az államtitkár kitért arra is, hogy a pedagógusok immunizálása mellett folytatódik a veszélyeztetett idősek vakcinázása, de emelett már az aktív korosztályt is oltják a koronavírus ellen. A legutóbbi - szerdától szerdáig tartó - oltási héten egyébként kiemelkedő teljesítményt sikerült nyújtaniuk a háziorvosoknak és az oltópontokon dolgozóknak: egy hét alatt mintegy 778 ezer vakcinát adtak be.

Az oltási munkacsoport vezetője emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány elleni küzdelem kulcsa a vakcinában rejlik, ezzel ugyanis lassítható a fertőzés terjedése és megakadályozható az áldozatok számának további növekedése. Az elsőként beoltott egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonok lakói és gondozói körében például radikálisan csökkent a megbetegedések száma az immunizálás hatására.

Változtak a szabályok

A tájékoztatón elhangzott továbbá, hogy mától kinyithattak az eddig zárva tartó üzletek és szolgáltatások, valamint életbe lépett a négyzetméteralapú szabályozás is. Emellett a kijárási tilalom kezdete este 10-re módosult, az intézkedés alól viszont továbbra is felmentést kapnak azok, akik munkavégzés, életveszély, egészségügyi probléme vagy sportolói kötelezettségek teljesítése miatt hagyják el otthonukat a tiltott idősávban.

A vásárlást érintő új szabályozásról itt írtunk bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra