Koronavírus: azonosították a járvány 3 fő hajtóerejét

Amerikai tudósok azonosították a SARS-CoV-2, vagyis az új koronavírus okozta világjárvány három fő hajtóerejét: a háztartásokat, a szuperterjesztő eseményeket és a nemzetközi utazásokat.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közegészségügyi karának kutatói a Science tudományos folyóiratban jelentették meg korábbi vizsgálatokat áttekintő tanulmányukat. Elizabeth Lee, a kutatás egyik résztvevője azt írta, hogy a SARS-CoV-2-fertőzések egy jó része feltehetően a háztartásokban történik. A kutatók több tanulmányra hivatkoznak, amelyek alapján a fertőzések 46-66 százaléka háztartási eredetű.

A koronavírus-járványnak három fő hajtóereje van: a háztartások, a szuperterjesztő események és a nemzetközi utazások.
A koronavírus-járványnak három fő hajtóereje van: a háztartások, a szuperterjesztő események és a nemzetközi utazások. Fotó: Getty Images

A házaspárok kétszer nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg

Mind a korábbi kontaktkutatásokról szóló tanulmányok, mind pedig egy több mint 59 ezer eset vizsgálatán alapuló dél-koreai kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az egy háztartásban élők között hatszor nagyobb a fertőzés veszélye, mint más szoros kontaktusok esetében. A házaspárok esetében kétszeres a valószínűsége annak, hogy megfertőződnek a háztartásukban élő más felnőttekhez képest. A többgenerációs háztartásokban az idősek extra kockázatnak vannak kitéve, ha a fiatalabb családtagoknak munkába vagy iskolába kell járniuk - olvasható a tanulmányban. "Ez egybecseng azzal a ténnyel, hogy a közös háztartásban élés más légúti vírusok fő terjedési helyszíne is" - hangsúlyozták a kutatók.

Koronavírus: a kutatók ezért nem kapják el Világszerte virológusok sokasága vizsgálja mindennap a mostani pandémiáért felelős új koronavírust. Mára ismert, hogy a kórokozó rendkívül fertőző, illetve súlyos, akár potenciálisan életveszélyes megbetegedést képes kiváltani. De vajon hogyan tudják megóvni magukat a tudósok a laboratóriumokban? Részletek itt .

Hasonló veszélyt jelentenek az ítéletvégrehajtási intézmények, a csoportos szállások vagy az ápolási otthonok, és a szakemberek példaként hozták fel, hogy egy hajléktalanszálló lakóinak 66 százaléka, egy idősotthon lakóinak 62 százaléka és egy börtönszárny 80 százaléka fertőződött meg a vírussal. És bár a bennlakók ritkán hagyják el ezen intézményeket, az ott dolgozók és a látogatók összekötik őket a kinti közösségekkel. Noha sok fertőzés történik az otthonokban, a járvány fenntartásához alapvetően szükségesek olyan események, amelyek ezeket a közösségeket összekötik - írták az amerikai tudósok.

Nagyon veszélyesek a szuperfertőző események

Különböző tényezők bonyolult összjátékától függ, hogy végbemegy-e a fertőzés. Fontos szerepet játszanak az úgynevezett szuperfertőző események, vagyis azok a helyzetek, amikor egy - akár tünetmentes - fertőzött sok másnak adja tovább a kórokozót. A közelmúltban ilyen eseményként azonosították a kóruspróbákat, az istentiszteleteket, az esküvőket, és ilyen helyszínként a húsüzemeket, ahol kisszámú fertőzött nagyon nagy számú embernek adhatta tovább a vírust. A kutatók olyan tanulmányokra utaltak, amelyek szerint a fertőzések 80 százalékát az esetek tíz százaléka okozza.

A harmadik erő, amely a járványt fenntartja, a kutatók szerint a régiók és országok közötti utazások. Már néhány, nagy távolságokat megtévő utazó elég ahhoz, hogy a vírus világszerte elterjedjen. "Ez az oka, hogy a kezdeti utazási korlátozások nem tudták megállítani az új koronavírus globális terjedését, noha talán lassították a világjárványt" - írták a kutatók, akik hozzátették: a kínai szabályok mutatták meg, hogy milyen szigorú utazási korlátozásokkal lehet csak a vírust megállítani.

Nagyon nem tesz jót a tüdőrák diagnosztizálásának és kezelésének a koronavírus-járvány - hogy pontosan miért, az társportálunk, az nlc.hu cikkéből kiderül. Olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra