Koronavírus: az omikron ennyivel szelídebb, mint a delta

Mintegy 75 százalékkal kisebb arányban szorulnak kórházi kezelésre azok a koronavírus-fertőzöttek, akik a vírus omikron variánsát kapták el, mint azok, akiket a delta betegített meg - állítja saját adataira alapozva a dél-korai járványügyi hivatal.

Gyorsan terjed Romániában az omikron variáns BA.2 alváltozata , az egészségügyi hatóságok szerint azonban nincs ok aggodalomra.

Dél-Koreában minden olyan esetet súlyosnak számítanak, amikor egy COVID-19-beteget intenzív osztályon kell ellátni. A Koreai Járványügyi és Betegségmegelőzési Ügynökség (KDCA) friss tanulmányában 67 ezer olyan fertőzött adatait használta fel, akiknél tavaly december óta mutatták ki az omikron variánst. Ebben a csoportban a súlyos megbetegedések átlagos aránya 0,38 százalék volt, míg a halálesetek aránya 0,18 százaléka. A delta variáns dominanciája idején ugyanezek a mutatók még 1,4 és 0,7 százalékon álltak - írta meg a Reuters hírügynökség.

koronavírus, maszkviselés, Dél-Korea
Dél-Koreában is immár az omikron variáns vált dominánssá. Fotó: Getty Images

A dél-koreai adatokból az is kiderült, hogy az elmúlt öt hétben elhunyt COVID-19-betegek 56 százaléka, tehát több mint fele vagy az oltatlanok közé tartozott, vagy csupán egyetlen dózis oltást kapott a fertőzés ellen. A halálesetek 94 százaléka a 60 éven felüliek korosztályában történt. Az ázsiai ország 52 milliós népességének több mint 86 százaléka vette már az alapimmunizáláshoz szükséges mindkét oltásdózist, és közel 60 százalékuk megerősítő, harmadik oltást is beadatott már magának.

Dél-Korea az omikron okozta hullámban is enyhít a korlátozásokon

Dél-Koreában mindeddig viszonylag sikerült alacsonyan tartania a hatóságoknak a fertőzések és a halálesetek számát, ami egyfelől a széles körű szociális távolságtartási intézkedéseknek, másrészt a nagy volumenű teszteléseknek és a szigorú kontaktkutatásnak köszönhető. Az omikron variáns megjelenésével és elterjedésével azonban így is jelentősen felgyorsult a járvány, az elmúlt héten már rekordot jelentő 100 ezer új fertőzést regisztráltak az országban. A hatóságok ezzel együtt valamelyest enyhítettek a távolságtartási szabályokon az alacsony halálozási arányokra tekintettel - illetve még a közelgő, jövő hónapban esedékes elnökválasztás előtt.

A kontaktkutatást és a kötelező karantént megszüntették beoltott személyek esetében, helyette immár az öndiagnózis és a betegségtünetek otthoni kezelése javasolt, amivel számottevő erőforrásokat sikerült felszabadítani az egészségügyben. Szintén a jelentősebb enyhítések közé tartozik, hogy a korábbinál egy órával tovább tarthatnak nyitva az éttermek, valamint hat helyett immár nyolc főig fogadhatnak csoportokat.

Csütörtöktől megszűnik Angliában a koronavírus-fertőzöttek karanténkötelezettsége . A brit kormány szerint meg kell tanulni együtt élni a vírussal, méghozzá az egyéni szabadságjogok korlátozása nélkül.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra