Koronavírus: Amerika továbbra is elkeserítő helyzetben

Péntek esti adatok szerint az Egyesült Államokban egyetlen nap alatt csaknem 1500-zal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. New York államban kifejezetten rossz a helyzet, ott eddig közel háromezer emberéletet követelt a fertőzés, erről Andrew Cuomo kormányzó beszélt. Közben Donald Trump amerikai elnök megerősítette: nem kötelező a szájmaszk viselése az országban.

A Johns Hopkins egyetem és kórház legfrissebb adatai szerint az Egyesült Államokban az új típusú koronavírussal 277 ezer 943 fertőzöttet diagnosztizáltak már, és a vírus okozta betegségbe immár 7406 amerikai halt bele.

104 évesen gyógyult ki a koronavírus-fertőzésből

Közben a The Daily Caller című konzervatív hírportál arról számolt be, hogy Oregonban kigyógyult a betegségből William "Bill" Lapschies, akinél március 5-én diagnosztizálták a vírust, majd nyomában a tüdőgyulladásos megbetegedést. Az idős pácienst éppen a születésnapján nyilvánították gyógyultnak: pénteken ünnepelte ugyanis a 104. születésnapját, de nem az idősotthonban, hanem gyermekei körében. A lánya, Carolee Brown azt nyilatkozta a portálnak, nagyon örül, hogy édesapja meggyógyult, egyetlen bánata az, hogy míg a 101. születésnapján mintegy 200 vendég köszöntötte őt, most a járvány miatt csakis szűk családi körben ünnepelhetnek.

Amerikai orvos: "Sok páciens nekem esik" "A frontvonalban voltam a H1N1-járvány idején, és kezeltem ebola-fertőzötteket is, de a koronavírus-járvány egészen más" - mondta egy amerikai sürgősségi orvos, Dr. Nick Johnson egy külföldi magazinnak adott interjújában. A 36 éves szakember elmesélte, mi mindent tapasztal a pandémia alatt a Harbourview Medical Center sürgősségi osztályán. Részletek itt .

Több elítélt is meghalt a börtönökben

Washingtoni idő szerint pénteken az éjjeli órákban William Barr igazságügyi miniszter közleményben jelentette be, hogy a járvány miatti helyzetben a szövetségi büntetés-végrehajtási intézet megkezdi a legrosszabb állapotban lévő vírusfertőzöttek és a már megbetegedett fogvatartottak házi őrizetbe bocsátását. Az intézkedés egyelőre egy louisianai, egy ohiói és egy connecticuti börtönben fogvatartottakat érinti. A tárcavezető azt követően hozta meg a döntést, hogy a louisianai börtönben öt elítélt, az ohióiban pedig két fogvatartott meghalt a kórban.

A szövetségi büntetés-végrehajtási intézet már a hét elején példátlan lépésre szánta el magát: az ellenőrzése alá tartozó 122 börtönben 14 napi karanténra kötelezte a rabokat, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy senki nem hagyhatja el a celláját. A börtönökben ugyanis eddig 91 elítéltnél és a börtönszemélyzet 50 tagjánál mutatták ki a vírust.

Közel 3 ezer áldozat New York államban

Andrew Cuomo pénteken a szokásos napi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a COVID-19 betegség eddig csaknem háromezer emberéletet követelt New York államban. A kormányzó kijelentette, a csütörtök volt eddig a legszomorúbb nap, mert az általa irányított államban egyetlen nap alatt 562 ember halt bele a betegségbe. New York államban ezzel csaknem háromezer főre emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma. A diagnosztizált fertőzések száma több mint 102 ezer.

Egy busz utasa integet a jármű ablakából New Yorkban
Egy busz utasa integet a jármű ablakából New Yorkban. Fotó: Getty Images

Cuomo még több halálos áldozatra számít, részben a vírus rendkívül gyors terjedése miatt, részben pedig azért, mert nincs elegendő lélegeztetőgép és kórházi ágy. "A kórházak ma már gyakorlatilag egyetlen nagy intenzív osztállyá alakultak" - mondta. További segítséget kért, és nemcsak a szövetségi kormánytól, hanem a többi amerikai tagállamtól is.

A The Wall Street Journal című lap értesülései szerint Donald Trump kormányzata a járvány elleni küzdelemre létrehozott alapból várhatóan kifizeti majd - közvetlenül a kórházaknak - azoknak a koronavírusos betegeknek a kezelési költségeit, akiknek nincs egészségbiztosításuk.

Ajánlott, de nem kötelező a szájmaszk viselése

Szintén lapértesülések szerint a kormányzat arra készül, hogy előírja a maszkok viselését. Deborah Birx járványügyi szakértő, a kormányzati munkacsoport egyik tagja egy televíziós interjúban pénteken kifejtette: a járvány kitörésekor maguk az orvosok és a járványtani szakértők sem voltak tisztában azzal, hogy milyen veszélyesen fertőző az új típusú koronavírus. Utalt arra, hogy a vírus a fertőzöttség első napjaiban a legveszélyesebb, mert a megfertőződött személynek nincsenek tünetei, de fertőz. Donald Trump pénteken úgy nyilatkozott a témában, hogy jelenleg ajánlott, de nem kötelező a szájmaszkok viselése Amerikában. Mint elmondta, ő valószínűleg nem fogja viselni a maszkot .

Közölte továbbá, hogy a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) legújabb ajánlása értelmében minden nyilvános helyen javasolt az arcmaszk viselése. Ez nem érvényes az úgynevezett N95-ös, vagyis orvosok által használt speciális védőmaszkra, amelyet egyébként már az Amazon internetes áruház is csak a kórházak közvetlen megrendelésére szállít. A maszkok viselése azonban nem helyettesítheti a társadalmi elkülönülés előírásait.

Nem halasztják el az elnökválasztást

Az elnök arról is beszélt, a járvány miatt nem halasztják el a novemberi elnökválasztást, november 3-án sor kerül rá. A kedden, Wisconsinban tervezett előválasztással kapcsolatban pedig leszögezte: ez tagállami hatáskör, a kormányzó dönt róla. Ő nem híve a levélben történő szavazásnak, amelyet a demokraták szorgalmaznak, mert ez szerinte sok visszaélésre ad lehetőséget. Hozzáfűzte, hogy a fényképes igazolvánnyal kísért voksolást támogatja.

A szülők kiakadtak az iskola ingyenes kajáján, amit küldtek a karanténba zárt gyerekeknek - hogy pontosan mit kaptak a tanulók, az társportálunk, az nlc.hu cikkéből kiderül.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra