Koronavírus: a szomszédban fizetnek az oltottaknak

Szerbiában már keddtől igényelhetővé vált a koronavírus elleni beoltottságért járó anyagi támogatás. A horvátok eközben elindították az uniós COVID-igazolványok igénylését, Romániában pedig megnyithattak a szórakozóhelyek az oltottak előtt. Ukrajnában stagnálni látszik a kór terjedése, míg Ausztria az oltási kampány lassulásáról számolt be.

Szerbiában keddtől igényelhető az a háromezer dináros - vagyis majdnem kilencezer forintos - támogatás, amelyet azok kaphatnak meg, akiket már beoltottak az új típusú koronavírus ellen. A szerb kormány azt reméli, hogy az anyagi támogatással növelni tudják az oltakozási kedvet. A hivatalos adatok szerint egyébként eddig a nagykorú lakosság 47 százaléka kapott legalább egy vakcinát. A cél az, hogy június 21-éig a 18 év felettiek körülbelül 60 százaléka megkapja legalább az első oltási adagot, és minden korlátozás megszűnhessen.

Elindult az uniós igazolvány igénylése

Koronavírus: újabb lépés a szabad utazás felé - kattintson!

A horvát állampolgárok keddtől már igényelhetik az uniós koronavírus -igazolványt - azok is, akik még csak egy védőoltást kaptak. A QR-kódos digitális pecséttel ellátott igazolványokat az egészségügyi minisztérium állítja ki. Az igazolvány papíralapon vagy digitálisan is elérhető, és azt igazolja, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, nemrég készült negatív teszteredménnyel rendelkezik, vagy már felgyógyult egy fertőzésből. Az igazolás elsődleges célja, hogy biztosítsa a tulajdonosoknak az Európai Unión belüli szabad mozgást, de a tervek szerint más célokra is felhasználható lesz majd. Az országban egyébként már az első napon kiadtak 15 ezer igazolványt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Van, ahol fizetnek az oltottaknak - ezzel növelnék ugyanis az oltakozási kedvet.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Romániában már bulizhatnak az oltottak

További lazítások léptek életbe kedden Romániában. Egyebek mellett megnyithattak a szórakozóhelyek a beoltottak számára, és lehetővé vált a lakodalmak, keresztelők vagy más magánrendezvények megtartása is. Az enyhítések annak ellenére is életbe léptek, hogy visszaesett az oltási kampány lendülete, és így a beoltottak száma június elsejéig nem érte el a korábban kitűzött ötmilliós küszöbértéket. A lazításokról szóló újabb kormányhatározat azzal próbálja oltásra ösztönözni a lakosságot, hogy több könnyítést engedélyez a COVID-19 ellen immunizáltak számára.

Ausztriában is lassult az oltási kampány

Jelentően lassult az oltási kampány Ausztriában is. Emiatt már nem tűnik reálisnak Sebastian Kurz kancellár áprilisi ígérete, miszerint június végéig az oltható lakosság kétharmada megkaphatja legalább az első koronavírus-oltást. Ausztria kilenc tartománya közül csupán Salzburg és Alsó-Ausztria erősítette meg, hogy a már regisztráltak június végéig valóban meg is kapják az első dózist. Problémát okoz ugyanis, hogy jelenleg nagyszámú második körös oltás van soron, így kevesebb oltóanyag marad azoknak, akik még az első adagra várnak.

Ukrajnában stagnál a járvány terjedése

Ukrajnában szerdára 2205 új koronavírusos beteget jegyeztek fel, ami nagyjából stagnálást mutat, akárcsak az elhunytak száma. Az aktív betegek száma pedig százezer alá csökkent. A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek, illetve koronavírus-gyanús páciensek száma viszont több mint duplájára nőtt egy nap alatt, így most 1262-n áll a számláló. A legtöbb új beteget - 473-at - ismét az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel, ahol a városvezetés szerdai tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma már megközelítette a 207 ezret, az elhunytaké pedig öttel 5097-re emelkedett.

Koronavírus: erre képes a magas átoltottsági arány - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra