Koronavírus: a svédek szerint fél évig tart a védettség

HáziPatika

Az új koronavírus-fertőzésből felgyógyult páciensek valószínűleg legalább 6 hónapig immunisak a kórokozóra, függetlenül attól, hogy szervezetükben termelődtek-e antitestek vagy sem - vélik a svéd szakértők.

"Nem láttunk olyan eseteket, hogy valaki kétszer megfertőződött volna az új típusú koronavírussal, így azt gondoljuk, hogy a gyógyultak immunissá válnak, még akkor is, ha szervezetük nem termel ellenagyagot" - mondta Anders Tegnell epidemiológus. Úgy véli, a test immunválasszal is reagál a fertőzésre. Arra azonban figyelmeztetett, hogy a fertőzésből felgyógyult emberek továbbra is hordozhatják a vírust, ezért ugyanúgy be kell tartaniuk a társadalmi távolságra és a személyes higiéniára vonatkozó irányelveket - írta meg a Bloomberg.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus védettség, koronavírus antitest, koronavírus immunitás, koronavírus Svédország,
Vajon van értelme bízni az immunitásban? Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Sok a kérdőjel a gyógyultak körül

Egyébként már a koronavírus-járvány kezdete óta foglalkoztatja a kutatókat, hogy a fertőzöttek szervezetében termelődő antitestek vajon mennyi ideig biztosítanak védettséget egy újabb megfertőződés ellen. Ahogy már mi is beszámoltunk róla, egy kutatás például arra a megállapításra jutott, hogy 2-3 hónap elteltével a gyógyultak többségének szervezetében olyan drasztikusan lecsökken az antitestek szintje, hogy már szinte ki sem mutatható.

Koronavírus: dupla védelmet adhat ez a vakcina - a részletekért kattintson ide!

Közben a világban már több olyan esetet is feljegyeztek, amikor egy gyógyult páciens néhány hónappal később újból pozitív tesztet produkált, abban azonban nincs egyetértés, hogy ez valóban egy újabb megfertőződést jelent-e. Egyesek ugyanis úgy gondolják, hogy csak a koronavírus maradványai miatt mutatják ki újra a pozitivitást. Ám ha ez a felvetés igaz, akkor valóban aggasztó lehet a svédek elmélete, miszerint a gyógyultak továbbra is vírushordozóként funkcionálnak, tehát akár felépülésük után is megfertőzhetnek másokat. Az epidemiológus azonban úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, hogy az újrafertőződés és a koronavírus továbbadása a gyógyultak esetében nagyon közel állhat a munkához. Nincs tehát akadálya annak, hogy egy volt fertőzött újra találkozzon emberekkel - amennyiben az ajánlásokat betartja.


Furcsa módszert választottak

A svédeket egyébként sokan bírálták mostanában, ugyanis egészes sajátos módon kezelték a koronavírus-járványt. Az ország gyakorlatilag semmilyen óvintézkedés nem vezetett be, nem voltak bezárások és kijárási korlátozások, de még kötelezően betartandó szabályok sem. Ennek eredménye az lett, hogy az egész világon Svédországban a legmagasabb a 100 ezer főre vetített halálozási arány. A napokban azonban bejelentették, hogy a fővárosban már akár a lakosság 40 százaléka is átestetett a koronavírus-fertőzésen, ezért a svédek egyre jobban bíznak a nyájimmunitás elérésében - bár még az sem bizonyított, hogy ez egyáltalán elérhető-e. Mindenesetre a várakozások szerint 2021 első felében Svédországban is forgalmazásba kerül a koronavírus elleni vakcina.

25 napig volt kómában a testépítő a koronavírus miatt - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban szerdán délelőtt országszerte borult, ködös idő várható szitálással, ónos szitálással.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag