Koronavírus: a svédek szerint fél évig tart a védettség

Az új koronavírus-fertőzésből felgyógyult páciensek valószínűleg legalább 6 hónapig immunisak a kórokozóra, függetlenül attól, hogy szervezetükben termelődtek-e antitestek vagy sem - vélik a svéd szakértők.

“Nem láttunk olyan eseteket, hogy valaki kétszer megfertőződött volna az új típusú koronavírussal , így azt gondoljuk, hogy a gyógyultak immunissá válnak, még akkor is, ha szervezetük nem termel ellenagyagot” - mondta Anders Tegnell epidemiológus. Úgy véli, a test immunválasszal is reagál a fertőzésre. Arra azonban figyelmeztetett, hogy a fertőzésből felgyógyult emberek továbbra is hordozhatják a vírust, ezért ugyanúgy be kell tartaniuk a társadalmi távolságra és a személyes higiéniára vonatkozó irányelveket - írta meg a Bloomberg .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus védettség, koronavírus antitest, koronavírus immunitás, koronavírus Svédország,
Vajon van értelme bízni az immunitásban? Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Sok a kérdőjel a gyógyultak körül

Egyébként már a koronavírus-járvány kezdete óta foglalkoztatja a kutatókat, hogy a fertőzöttek szervezetében termelődő antitestek vajon mennyi ideig biztosítanak védettséget egy újabb megfertőződés ellen. Ahogy már mi is beszámoltunk róla , egy kutatás például arra a megállapításra jutott, hogy 2-3 hónap elteltével a gyógyultak többségének szervezetében olyan drasztikusan lecsökken az antitestek szintje, hogy már szinte ki sem mutatható.

Koronavírus: dupla védelmet adhat ez a vakcina - a részletekért kattintson ide!

Közben a világban már több olyan esetet is feljegyeztek, amikor egy gyógyult páciens néhány hónappal később újból pozitív tesztet produkált, abban azonban nincs egyetértés, hogy ez valóban egy újabb megfertőződést jelent-e. Egyesek ugyanis úgy gondolják, hogy csak a koronavírus maradványai miatt mutatják ki újra a pozitivitást. Ám ha ez a felvetés igaz, akkor valóban aggasztó lehet a svédek elmélete, miszerint a gyógyultak továbbra is vírushordozóként funkcionálnak, tehát akár felépülésük után is megfertőzhetnek másokat. Az epidemiológus azonban úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, hogy az újrafertőződés és a koronavírus továbbadása a gyógyultak esetében nagyon közel állhat a munkához. Nincs tehát akadálya annak, hogy egy volt fertőzött újra találkozzon emberekkel - amennyiben az ajánlásokat betartja.

Furcsa módszert választottak

A svédeket egyébként sokan bírálták mostanában, ugyanis egészes sajátos módon kezelték a koronavírus-járványt . Az ország gyakorlatilag semmilyen óvintézkedés nem vezetett be, nem voltak bezárások és kijárási korlátozások, de még kötelezően betartandó szabályok sem. Ennek eredménye az lett, hogy az egész világon Svédországban a legmagasabb a 100 ezer főre vetített halálozási arány. A napokban azonban bejelentették , hogy a fővárosban már akár a lakosság 40 százaléka is átestetett a koronavírus-fertőzésen, ezért a svédek egyre jobban bíznak a nyájimmunitás elérésében - bár még az sem bizonyított, hogy ez egyáltalán elérhető-e. Mindenesetre a várakozások szerint 2021 első felében Svédországban is forgalmazásba kerül a koronavírus elleni vakcina.

25 napig volt kómában a testépítő a koronavírus miatt - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra