Koronavírus: a nyájimmunitás küszöbén áll ez az ország

Az Indiai-óceánban található szigetállam, a Seychelle-szigetek lehet a világ első országa, ami az oltási kampányának köszönhetően elérheti a nyájimmunitáshoz szükséges átoltottság szintjét.

Az ország elnöke, Wavel Ramkalawan egy interjúban úgy nyilatkozott, az a céljuk, hogy március közepére a szigetállam lakosságának 70 százaléka megkapja a koronavírus elleni védőoltást, amivel a világon elsőként érhetik el a szakértők által is emlegetett nyájimmunitási szintet - olvasható az AP News cikkében . A Seychelle-szigetek népessége megközelíti a 100 ezer főt, vagyis közel 70 ezer embernek kell átesnie az oltáson ahhoz, hogy ez valóban teljesüljön. A cél nem lehetetlen, február végéig ugyanis a hivatalos adatok szerint az eddig beoltottak 44 százaléka már a második adag vakcinát is megkapta.

Így segít megfékezni a járványt a védőoltás - kattintson a részletekért!

Adományként kapták az oltóanyagot

Az eddigi oltóanyag-szállítmányok az úgynevezett vakcinadiplomácia keretében érkeztek a Seychelle-szigetekre, így idén januárban kezdődött meg a sziget oltókampánya 50 ezer adag kínai Sinopharm vakcinával , amelyet az Egyesült Arab Emírségek adományaként kaptak. (A két ország szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápol.) Ezután India adományozott ugyancsak 50 ezer adag AstraZeneca vakcinát a jelentős indiai populációval bíró szigetállamnak, majd a kormány bejelentette, hogy további 40 ezer adag AstraZeneca oltást vásárolnak, hogy az oltóanyagok elegendők legyenek a 70 ezer ember beoltására.

koronavírus járvány nyájimmunitás oltás vakcina
A Seychelle-szigeteken 70 ezer ember beoltása a cél. Fotó: Getty Images

A szigetország első számú bevételi forrása az idegenforgalom, ezért a januárban megkezdődött oltási kampányban az egészségügyi dolgozók és az elnök mellett az idegenforgalmi ágazat néhány dolgozója is az elsők között kapta meg a koronavírus elleni védőoltás első adagját. A COVID-19 elleni vakcinák beadatása önkéntes és ingyenes - az említett csoportok után az idős lakosok élveztek előnyt az oltakozásban, jelenleg pedig minden 18 év feletti kérheti a védőoltás a kórházakban, a klinikákon és a gyógyszertárakban. A kiemelkedően magas oltási hajlandóság kapcsán dr. Szenjeev Pugazhendi, az Egészségügyi Minisztérium orvosszakértője úgy nyilatkozott, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az oltásokat első körben olyan elismert, tekintélyes személyek is megkapták, mint az egészségügyi dolgozók, valamint az ország politikai és vallási vezetői, ez segített eloszlatni a lakosság kétségeit és a vakcinákról terjedő álhíreket .

Az óvintézkedések maradnak

A világ többi országához hasonlóan a Seychelle-szigetek is alig várja, hogy visszatérhessenek a normális, megszokott életükhöz - a nyájimmunitás megvalósítása nagy lépést jelent e felé. Ám dr. Pugazhendi elmondta, ez nem azt jelenti, hogy búcsút intenek minden járványügyi intézkedésnek. A maszkviselés, a rendszeres kézmosás és a társadalmi távolságtartás továbbra is ajánlott lesz, és akár évekig is a mindennapi rutin részét képezhetik - mindaddig, amíg a vakcinázás a világ többi országában is megközelíti a nyájimmunitáshoz szükséges szintet.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta a Seychelle-szigeteken 2849 fertőzöttet regisztráltak, és 11-en vesztették életüket a COVID-19 következtében az Afrikai Betegségmegelőzési Központ hivatalos adatai szerint. Elsőként egy olaszországi útról hazatérő házaspár koronavírustesztjei lettek pozitívak. A napi esetszámok az elmúlt két hétben láthatóan visszaestek, míg február 15-én százezer tesztből 49 lett pozitív, addig március 1-jén már csak 32 új fertőzöttet szűrtek ki a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

Az Európai Bizottság fontolóra veszi a koronavírus elleni lehetséges vakcinák esetében az eddig alkalmazott szigorú forgalomba hozatali engedély megadásánál gyorsabb, rendkívüli jóváhagyási eljárás kidolgozásának lehetőségét. Erről részletesebben korábbi cikkünkben olvashat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra