Koronavírus: a mutánsok ellen is véd az új vakcina

Kubában állították elő, Abdalának hívják, három adag kell belőle a maximális hatékonysághoz.

Kubában előállították az első latin-amerikai koronavírus elleni védőoltásokat, amelyek komoly hatékonyságot mutatnak a betegség ellen - jelentette be hétfőn a vakcinát kifejlesztő helyi laboratórium.

koronavírus, vakcina, abdala
Komoly hatékonyságot mutatnak Fotó: Getty Images

Abdala

A tájékoztatás szerint az Abdala névre keresztelt vakcina, amelyet hamarosan engedélyeztetnek, három adag után mutat 92,28 százalékos hatékonyságot - közölte a Twitter közösségi oldalon BioCuba állami gyógyszeripari csoport. Az egység része a Géntechnológiai és Biotechnológiai Központnak (CIGB). Az Abdala a klinikai vizsgálatok utolsó szakaszában van, várhatóan június végén vagy július elején kapja meg a kubai hatóságok hivatalos engedélyét.

Koronavírus: itt az új mutáns, a delta plusz Az indiai Mahárástra államban bukkant fel. A részletekért kattintson.

Sorbena 2

A hírt megosztotta Twitter oldalán Miguel Díaz-Canel kubai elnök, aki egyben gratulált a sikerhez. Azt írta, hogy annak az országnak a tudósai, amelyet a járvány két hulláma is sújtott, minden akadályt legyőzve, két nagyon hatékony vakcinát állítottak elő: a Soberana 2-t és az Abdalát. Néhány nappal korábban a Finlay Vakcinák Intézete bejelentette, hogy az engedélyezés előtt álló védőoltása, a Soberana 2 hatvankét százalékos hatékonyságot mutat a háromadagos vakcina két adagjának beadását követően. Ez egy "megnyugtató" eredmény, mert számol azokkal a vírusmutánsokkal amelyek a karibi országban már elterjedtek - mondta Vicente Verez, az intézet igazgatója a helyi sajtónak. Ennek a vakcinának is hamarosan meg kell kapnia a hatósági engedélyt.

A várható engedélyezésük után ezek lesznek az első koronavírus elleni vakcinák, amelyeket Latin-Amerikában fejlesztettek ki és gyártanak, miközben a kutatók többször is elítélték az 1962 óta érvényben lévő és a Trump-kormányzat alatt megerősített amerikai embargó miatt felmerülő nehézségeket.

A kubai kormány célja, hogy augusztusra a 11,2 milliós lakosság hetven százalékát, az év végére pedig a teljes lakosságot beoltják a koronavírus elleni vakcinával.Kuba az ellene elrendelt gazdasági embargó miatt az 1980-as években kezdett el gyógyszereket kifejleszteni. Az immunizációs programban szereplő tizenhárom vakcinából nyolc helyi gyártású.

Koronavírus: a virológus szerint ez a legokosabb, amit tehetünk. Olvassa el a részleteket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra