Koronavírus: 104 éves asszony biztat az oltásra

A 104 esztendős Zoea Baltag is úgy véli, a vakcina az egyetlen mód a koronavírus-járvány megfékezésére.

A külföldiek előtt is megnyitják a koronavírus elleni oltás előjegyzési portálját Romániában. Részletek itt.

Zoea Baltag 1916-ban született, két évvel a spanyolnátha-világjárvány kitörése előtt. A román asszony sok mindent megélt az elmúlt 104 év során, legutóbb pedig a koronavírus-pandémia miatt egy teljes évig volt kénytelen elszigetelten tölteni a mindennapjait - írja a New York Post . Nem láthatta az unokáit és a dédunokáját sem.

A 104 éves Zoea Baltag szerint is a vakcina jelenti a megoldást a koronavírus-járvány megfékezésére
A 104 éves Zoea Baltag szerint is a vakcina jelenti a megoldást a koronavírus-járvány megfékezésére. Fotó: Getty Images

Mostanra viszont már nemcsak a családja kapta meg a koronavírus elleni vakcinákat, hanem ő maga is. Március 28-án oltották be a második adag Pfizer-vakcinával , ennek köszönhetően ő a legidősebb bukaresti lakos, akit beoltottak COVID-19 ellen. Az idős hölgy egyik unokája orvos, ő győzte meg ennek szükségességéről. Később, amikor megkérdezték tőle, mit üzen honfitársainak, már Baltag asszony is arra biztatott mindenkit, hogy vegyék fel az oltást. Ahogy ő fogalmaz: a vakcina az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust.

Egyébként az első oltás után sem tapasztalt mellékhatásokat, ahogy a másodiknál is minden rendben zajlott. A helyi hatóságoktól még egy plakettet is kapott emlékbe.

Romániában is terjed a járvány

Romániában is küzdenek a koronavírus harmadik hulláma ellen. Múlt vasárnap új rekordot ért el az intenzív osztályon kezelt betegek száma. A mintegy 19 milliós lakosságú országban eddig több mint 2,9 millió adag vakcinát adtak be az embereknek, a koronavírushoz köthető elhalálozások száma pedig meghaladja a 23 ezret.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra