Koronavírus-teszt: akkor végzik el, ha van tünet

Kizárólag a tüneteket mutató személyeken végzik el a koronavírus-tesztet ezentúl az olasz hatóságok. Az olasz polgári védelmi hatóság vezetője, Angelo Borrelli mindeközben szerda esti adatokra hivatkozva bejelentette: már tizenketten veszítették életüket a koronavírus-fertőzés következtében, a fertőzöttek száma pedig elérte a négyszázat.

A halottak továbbra is 70 év körüli vagy ennél sokkal idősebb személyek, akiket más betegség miatt is kezeltek. Kilencen a gócövezetnek számító Lombardia tartományban hunytak el, ketten a második legtöbb koronavírus-fertőzöttet számoló Venetóban. Az utolsó beteg a szomszédos Emilia Romagnában halt meg, de a vesztegzáras lombardiai térségből érkezett.

Koronavírusos nő szült Lombardiában

A fertőzöttekből több mint 250-et Lombardiában regisztrálták, ahol hat kiskorú is megbetegedett, de nem aggasztó az állapotuk. A legkisebb beteg egy 4 éves kislány. Fertőzötteket tíz olasz tartomány jelentett: Lombardián kívül Veneto, Emilia Romagna, Piemont, Liguria, Toszkána, Marche, Trentino, Szicília és Lazio. Utóbbiban három fertőzött volt: egy Kínából visszatért fiatalember, aki már meggyógyult, illetve egy - azóta szintén meggyógyult - kínai turista házaspár, akiket január 28-án szállítottak kórházba egy római szállodából. Toszkánában ketten fertőzöttek, köztük egy Távol-Keletről visszatért olasz férfi. A szicíliai Palermóból három esetet jelentettek, az első koronavírus-fertőzött egy lombardiai turista volt. Lombardia egyik kórházában egyébként egy fertőzött nő kisbabának adott életet, aki egyelőre tünetmentes.

Angelo Borrelli hangsúlyozta, hogy a fertőzöttek fele nem szorul kórházi kezelésre, öt betegből négy enyhe tüneteket mutat. Beszélt arról is, hogy Olaszországban január 31-től mintegy 3 millió utast ellenőriztek testhőméréssel csak a repülőtereken.

Koronavírus: így állítsunk fel házi karantént Mire kell figyelnünk, ha önkéntes karanténba vonulunk? Kinek szükséges egyáltalán ez a lépés? Cikkünkből kiderül, kattintson ide a részletekért!

Módosítják a koronavírus-teszteket

Az olasz egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy módosítják a koronavírus-teszteket: eddig fertőzött személy esetén mindenkit teszteltek, aki kapcsolatba került vele, ezentúl azonban csak a tüneteket mutató személyeken végzik el a tesztet, ami az esetek számának lassulásához vezethet. A hatóságok elismerték, hogy nem egységes és téves kommunikációt követtek, ami felesleges pánikkeltéshez vezetett. Giuseppe Conte miniszterelnök példaként az élelmiszerüzletek megrohamozását említette Olaszországnak a gócpontoktól távoli részein is, ami szerinte teljesen indokolatlan. A kormányfő arra kérte a sajtót, próbálják meg tompítani a hangulatot, és említést tett arról is, hogy Olaszország bizonyította: tüzetesen ellenőrzi a fertőzés terjedését, és azonnali és "drákói" intézkedésekkel lépett fel.

Közben Giuseppe Sala milánói polgármester közösségi oldalán a városi múzeumok újranyitását kérte a kulturális minisztertől. Lombardia "fővárosában" szerdán eltörölték a presszók este hat órás zárásának korábbi elrendelését is. Észak-Olaszországban mintegy 4 millió tanuló nem jár iskolába az oktatás leállítása miatt, ezért a milánói Volta gimnázium igazgatója nyílt levélben kérte a diákokat, hogy olvassanak világirodalmat, amely segít az ilyen nehéz pillanatokban. Egész Olaszországban több mint 7 ezer koncertet, kulturális eseményt, vásárt, konferenciát mondtak le eddig, a Vatikán pedig lezárta a katakombákat, mivel az ókori földalatti keresztény temetőkben a nedvesség miatt a vírus könnyebben terjedhet.

A torinói Molinette Kórházban ellenőrzik egy nő testhőmérsékletét
A torinói Molinette Kórházban ellenőrzik egy nő testhőmérsékletét. Fotó: Getty Images

Nem ellenőrizték időben a koronavírusos beteget

Giuseppe Conte korábban a fertőzés terjedésének egyik kiindulópontjaként a vesztegzár lombardiai térségében található Codogno kórházát jelölte meg, ahol a miniszterelnök szerint az első koronavírus-tünetekkel jelentkező betegeket nem ellenőrizték időben. Lombardia kormányzója cáfolta és elutasította a vádakat, és kijelentette, a kórházban tiszteletben tartották az előírt protokollt. Ezzel egy időben az olasz csendőrség közegészségügyért felelős egysége vizsgálatot indított a kórházban. Az eddig közölt információk szerint ugyanis az intézmény a megjelölt 30 óra helyett lassabban végezte el a koronavírus-tesztet azon az első fertőzötten, aki február 19-én tünetekkel jelentkezett: a 38 éves férfi tucatnyi embert fertőzött meg, többek közt a kórház orvosait és többi betegét. A feltételezések szerint ez az első számú beteg okozta a járvány terjedését a lombardiai vesztegzár területén.

Közben a római kormány tiltakozása ellenére a beteg nélküli Marche tartomány leállította az oktatást. Idegenforgalmi adatok szerint már 70 százalékot zuhant az olaszországi be- és kiutazási foglalások száma, az MSC olasz hajózási társaság például közölte, hogy egyik óceánjáróját két Karib-szigeti kikötőbe se engedték be. Nello Musumeci szicíliai kormányzó bejelentette, nem engedi kikötni a migránsokat szállító hajókat a szigeten, csak akkor, ha az érkezők két hetet karanténban töltenek a hajón, leszállás nélkül.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra