Kóbor vírusok jöttek a meleggel

Még itt sincs a naptári nyár, ám az ideje korán beköszöntött kánikula már meghozta a szórványos vírusfertőzéseket.

Bár a meteorológiai előrejelzés szerint az eddigi forró napok csak enyhe ízelítőt jelentenek ahhoz képest, ami az igazi nyarat jellemzi majd, a kóbor nyári vírusok már megkezdték támadásukat. A szórványosan előforduló fertőzések áldozatai között egyre több a gyerek.

A háziorvosi rendelőkben elsősorban felsőlégúti fertőzésekkel jelentkeznek a szülők, de ismét jellemzőek (nem csak a gyerekek között) az egynapos emésztőrendszeri betegséget előidéző vírus infekciók is. Ez utóbbiaknál megfigyelhető, hogy a betegség amilyen váratlanul jön, úgy múlik el, viszont a családon belül egyszerre többen is elkaphatják.

A járványügyi szakemberek szerint a hosszan tartó kánikula különösen kedvez azoknak a vírustörzseknek (például calici), amelyek általában a nyári, enterális jellegű panaszokat okozzák. A tünetekre jellemző a hőemelkedés, erőteljes gyomor-hasfájdalom, hasmenés, bélhurut, egyéb emésztési panaszok.

Az elsősorban hasmenéssel együtt járó, járványszerű megbetegedés általában gyorsan lezajlik, ennek ellenére az orvosok állítják: a bajra nem tanácsos legyinteni. Többek között azért sem, mert a hasmenés jelentős folyadékveszteséggel jár, ami kisgyermek esetében különösen veszélyes, hiszen rövid időn belül bekövetkezhet a kiszáradás. Ugyanez az intelem vonatkozik az idős, beteg emberekre is.

A baranyai tisztiorvosi szolgálat járványügyi illetékese szerint a vírusok kivédésére egyetlen módszer hatásos, ez pedig a szokásosnál is fokozottabb higiénia. Azaz: a gyakori kézmosás, a frissen főzött és azonnal el is fogyasztott étel, az alaposan megmosott gyümölcs. A tapasztalatok szerint nem véletlen, hogy a most szaporodó megbetegedés éppen a kisgyermekek körében jellemző, hiszen ők azok, akik hajlamosak kézmosás nélkül étkezni, vagy a nyári strandolás közben a vízből jó nagyokat kortyolni.

Az ÁNTSZ arra is figyelmeztet minden évben: a hosszan tartó meleg időszakokban rendkívül fontos, hogy az otthoni konyhatechnológia szabályaira is kellő figyelmet fordítsunk. Az előre elkészített, ám kellően nem felmelegített ételek komoly betegségek forrásai lehetnek.

Azt sem árt tudni, hogy tartós kánikulában lehetőleg kerülni kell az ülő(kád)fürdőt, viszont tanácsos - a jobb közérzetért - gyakrabban zuhanyozni.

Az elmúlt napok 30 Celsius fok fölötti értékei a betegeket is megviselte Baranyában. A regionális mentőszolgálat jelzései szerint a riasztások száma akkor volt igazán magas - a szokásosnál 25-30 százalékkal több - , amikor betört a melegfront.

A Baranyában működő pogányi meteorológiai állomás prognózisa szerint az átlagosnál mintegy 2-3 fokkal melegebb, aszályos, hosszú forró nyár áll előttünk. A pécsi állatvédők pedig már most figyelmeztetnek: a kánikula nem csak az emberi, de az állati szervezetet is rendkívül megviseli. A városokban kóborló több százezer állat számára az igazán nagy bajt a csapadékhiány jelenti, hiszen napok telhetnek úgy el, hogy nem jutnak vízhez. Ezért tanácsos számukra - lehetőleg árnyékos helyeken - itatóhelyeket létesíteni, ezeket naponta friss vízzel feltölteni.

2007-05-28 10:47

Forrás: Weborvos E.É.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra