Kiknek kell tartani a kanyarótól?

Kövessen minket!

Magyarországot, Ciprust, Izlandot kivéve Európa minden országában problémát jelent a kanyaró. Ebben az évben több mint 30.200 kanyarós esetről szereztek tudomást az egészségügyi szervek, ami súlyos szövődményekkel, alkalmanként halállal is járhat. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint hazánk 10 éve fennálló kanyarómentessége az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rend következetes végrehajtásának köszönhető. Kíváncsiak voltunk, kik azok, akikre veszélyt jelent egy külföldi utazás - a kérdésekre dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztály vezetője válaszolt.

- Kik azok, akik egy határon túli látogatás során kanyaróval fertőződhetnek meg?
Azok a kisgyermekek vannak veszélyben, akik még nem kapták meg a 15 hónapos korban kötelező MMR (mumpsz, kanyaró, rubeola elleni) oltásukat. Ha ők közel kerülnek egy beteghez, aki kanyaró vírusával fertőzött, akkor szinte 100 százalékos valószínűséggel elkapják a betegséget, mivel ez a vírus kiemelkedően fertőzőképes. Ráadásul a kanyarós már akkor is fertőzőképes, amikor még nincsenek rajta látható tünetek, és egészségesnek néz ki.

Az 1969 után születettek 99,5 százaléka be van oltva. Akik korábban születtek, (és ezért nem lettek beoltva) azoknak is már a 95 százaléka átvészelte a betegséget. Tehát ez az oltatlan és betegségen még át nem esett 5 százalék szintén fogékony a vírusra. Sajnos azt csak vérvizsgálattal lehet kideríteni, hogy az 1969 előtt születettek közül valaki átesett-e már a betegségen.

Ha valaki a határainkon kívülre menne bevásárolni, azt ne kisbabával tegye. Az oltás beadását egyébként (rendkívüli esetben) előre lehet hozni, már 8 hónapos kortól be lehet adni a védőoltást, ha valaki például hosszabban Franciaországban fog tartózkodni csecsemőjével. Ebben az esetben viszont meg kell ismételni az oltást körülbelül fél év múlva.

- Előfordulhat, hogy hazatérve továbbadják a betegséget?
A vírust hordozó a kiütések megjelenése előtt és után 5-5 nappal tovább tudja adni a fertőzést. Ha tehát az illető itthon egy be nem oltott gyermekkel (vagy felnőttel) találkozik, akkor azt megfertőzheti.

- Mit tehetnek a veszélyeztetettek az utazás előtt?
Aki 1969 előtt született és fél attól, hogy esetleg nem esett még át kanyarón, és olyan helyre megy, ahol kanyarójárvány van, az saját költségre, a nemzetközi oltóhelyeken meg tudja kapni a védőoltást - mondta dr. Ócsai Lajos.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé várható csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag