Két szlovén is elkapta a koronavírust

Két szlovén állampolgár is elkapta az új koronavírust a Japánban tartózkodó, Diamond Princess nevű brit-amerikai üdülőhajón.

Ahogy korábban megírtuk , a Diamond Princess 3700 utasa közül a fertőzöttek száma szerdára elérte a 620-at, az egészséges utasok azonban hivatalosan is elhagyhatták a hajót, amely február 5-e óta vesztegel Jokohama kikötőjében. A fertőzöttek nagyrészt idős emberek, az utasok mintegy fele japán állampolgár. Azóta kiderült, hogy a hajón két szlovén állampolgár is megfertőződött.

Diamond Princess, üdülőhajó, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, Szlovénia,
Szájmaszkot viselő utasok a Diamond Princess fedélzetén. Fotó: Getty Images

Kórházba kerültek

Bár a betegek a fertőzés ellenére tünetmentesek és jól érzik magukat, csütörtökön reggel Japánban kórházba szállították őket. Ők az első szlovén állampolgárok, akik megfertőződtek az új koronavírussal - közölte Maja Socan, a szlovén közegészségügyi hivatal (NIJZ) munkatársa. A hajón tartózkodó másik négy szlovén állampolgár egészséges, közülük ketten már csütörtök reggel hazarepültek Szlovéniába. A repülőtéren ismételten megvizsgálták és fertőzéstől mentesnek nyilvánították őket. Elővigyázatosságból azonban 14 napig még otthon, elszigetelten kell tartózkodniuk.

Az új koronavírussal kapcsolatok a legnagyobb tévhitekről korábbi cikkünkben olvashat - kattintson ide!

A Japánban maradt két szlovén állampolgárt is megpróbálják mielőbb hazajuttatni, de egyelőre nem tudják, hogy ez mikor történhet meg, mert a japán hatóságoknak fenntartásaik vannak a repülőgépen történő evakuálással szemben, így a folyamat elhúzódhat - közölte Andrej Ster, a szlovén külügyminisztérium konzuli szolgálatának vezetőj. Jelezte továbbá, hogy megpróbálják mielőbb hazaszállítani a pozitív eredményt mutató párt is. A Japánban hatályos protokoll szerint a fertőzött, de tünetmentes betegeket kórházba szállítják, ahol 12 nappal később újra, majd újabb 12 nap múlva még egyszer megvizsgálják őket. Amennyiben az utolsó teszt negatív, a betegek szabadon távozhatnak.

A koronavírus-járvány egyébként már december közepe óta tombol Kínában. A legfrissebb adatok szerint Kína szárazföldi összesen 75465 embert fertőzött meg és 2236 áldozatot szedett. Kínán kívül viszont már több mint 20 országban felütötte a fejét az új típusú koronavírus és már több száz embert fertőzött meg. Kínán kívül már hatan haltak bele a betegségbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra