Itt lesz ingyenes hepatitisz C-szűrés

A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete idén újra ingyenes hepatitisz C-szűrést szervez országszerte. A gyors, anonim szűrésen részt vevők az eredmény mellett tanácsokat is kaphatnak a fertőzés elkerüléséről és megelőzéséről.

A hepatitisz C ellen nem létezik védőoltás, de a modern gyógyszerekkel ma már rövid idő alatt gyógyítható a betegség. Ma már akár 3 hónap alatt tünetmentesen gyógyulttá tehető a fertőzött, így kár félni a szűréstől.

A hepatisz C évekig, akár évtizedekig is tünetmentes lehet. Panaszok jellemzően csak előrehaladottabb állapotban mutatkoznak, emiatt a fertőzöttek nagy része nem is tud betegségéről. Ez azért veszélyes, mert a fertőzés idővel májkárosodást okozhat. Magyarországon nagyjából 70 ezer fő lehet érintett hepatitisz C vírusfertőzésben, de közülük csak körülbelül 20 ezer ember tud erről. A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR) országos szűrésének célja, hogy az eddig nem felderített fertőzötteket minél hamarabb megtalálják, és még a májkárosodási stádium előtt kikezeljék betegségükből, valamint megakadályozzák a vírus további terjedését.

hepatitisz, hepatitisz C, májkárosodás, fertőző betegség, vírusos májgyulladás, ingyenes szűrés, szűrővizsgálat
Hétvégén 7 helyszínen végeznek ingyenes szűrést. Fotó: iStock

Ki van veszélyben?

A hepatitisz C- fertőzés elsősorban vér útján terjed. Gyakori a fertőzés az intravénás kábítószert használók között, de a veszélyeztetettek közé tartoznak azok is, akik nem megfelelő higiéniás körülmények között csináltatnak testékszert vagy tetoválást, ahogy az akupunktúrás kezelést igénylők körében is nagy a kockázat. Rizikót jelenthet továbbá a közös fogkefe vagy borotva használata, de akár pedikűrösnél, manikűrösnél vagy fogászaton is el lehet kapni a fertőzést.

A veszélyeztetettek közé tartoznak az egészségügyi dolgozók és a büntetés-végrehajtási intézményekben tartózkodók is. A vérkészítmények hepatitisz C-fertőzöttségét csak 1993 óta ellenőrzik, így akkor is ajánlott elmenni a szűrésre, ha valaki 1993 előtt kapott vért. Az egyesület tavalyi szűrőkampányán 1200 embert vett részt a szűrésen, akik között találtak pozitív eseteket is. Az érintettek azonban a vírus korai felfedezése miatt már teljesen tünetmentesek.

Az időpontok és a helyszínek

Szeptember 28-án az ország 7 helyszínén vehetünk részt ingyenes szűrésen. Budapesten a Lurdy Házban (10 és 16 óra között), Szolnokon pedig a Hetényi Géza Kórház Hepatológiai Szakrendelésén (8 és 12 óra között) várják az érdeklődőket. A Szombathelyen és környékén élők a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Infektológiai Szakambulancián kérhetik az ingyenes szűrést (10 és 13 óra között), a zalaegerszegiek pedig a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban vizsgáltathatják meg magukat (10 és 15 óra között). A tatabányai Szent Borbála Kórház Hepatológia Rendelőjében, valamint a békéscsabai Csaba Centerben 10 és 14 óra között várják az érdeklődőket. Csatlakozott a kezdeményezéshez Nyíregyháza is: itt a Korzó Bevásárlóközpont melletti sétáló utcában található szűrőbuszban kérhetjük az ingyenes szűrést, 10 és 17 óra között.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra