Így tarolt le a koronavírus egy nyolcfős családot

Hiába viselünk maszkot, ha egy autóban utazunk egy koronavírus-fertőzöttel, nem zárható ki, hogy mi is elkapjuk a SARS-CoV-2 vírust - erre hívják fel a figyelmet szakemberek. Az óvintézkedések betartásáról az ünnepi időszakban sem szabad megfeledkeznünk.

Egy nyolcfős család minden tagja koronavírusos lett az Egyesült Államokban, miután egyikük idős barátját fuvarozta autóval, akiről később kiderült, hogy SARS-CoV-2 vírusfertőzésben szenvedett. A beteg családtagok közül ketten kórházba kerültek, egyikük meghalt - az esetről a health.com részletesen is beszámolt.

koronavírus autó
Családon belül sem árt az óvatosság, ha egy autóban utazunk. Fotó: Getty Images

Egy New Jersey-i ápolónő, Sofia Burke jó pár koronavírusos beteget gondozott a North Haledon-i idősek otthonában a járvány első hulláma alatt, ám munkája során nem kapta el a vírust. Sőt, a járványügyi szabályok és óvintézkedések betartásával a 43 éves nőnek azt is sikerült elkerülnie, hogy családtagjainak "hazavigye" azt. Egészen addig kitartott a szerencséjük, amíg édesanyja novemberben haza nem fuvarozta egyik idős barátját, aki csúnyán köhögött. Mint később kiderült, koronavírusos volt. Hálaadás napra Burke családjának mind a nyolc tagja - akik egy háztartásban élnek - megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal.

Mindenkinél jelentkeztek tünetek

"Édesanyám hat napot töltött kórházban, de még mindig oxigént kap, nem képes teljesen egyedül lélegezni" - mesélte kórházi ágyán Burke a northjersey.com -nak. A nő három gyereke is átesett a betegségen, a legkisebbnél - aki kétéves és cukorbeteg - magas láz jelentkezett. Férje egy viszonylag enyhe lefolyású fertőzéssel megúszta, de még így is egy hétig lázas volt, hullámokban tört rá a fáradtság, fájt a háta és a bőre alatt vöröses elszíneződés jelent meg, ami vérkeringési rendellenességre utalt.

Miután kiderült, hogy Burke édesanyja megfertőződött, a család mindent megtett annak érdekében, hogy megvédjék a nő 93 éves édesapját, aki tíz évvel korábban hármas bypass szívműtéten esett át. Maszkot viseltek a házban, és édesanyja a testvérével együtt karanténba vonult, apját pedig elkülönítették. Ennek ellenére mindannyian megbetegedtek. Burke apja lélegeztetőgépre kötve egy hétig küzdött az életéért, de múlt héten elhunyt. Sofia Burke-nél, akit végül férje vitt kórházba, kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg. Szteroidokkal kezelték, remdesivirt kapott - súlyos állapotú koronavírusos betegek kórházi kezelésénél használják, hogy csökkentsék a COVID-19 halálozási kockázatát és enyhítsék a betegség lefolyását -, emellett oxigéntámogatásra is szorult.

Különösen nehéz helyzetben vannak azok a családok, amelyeknek valamelyik - vagy éppen több - tagja koronavírus-fertőzéssel küzd. Összegyűjtöttük azokat az óvintézkedéseket, melyekkel jó eséllyel csökkenthető a vírus átadásának esélye egy háztartáson belül. Ezek közé tartozik a lakáson belüli elszigetelődés, az otthoni maszkviselés és a gyakori szellőztetés is. Részletek!

Annak ellenére, hogy az ápolónő teljesen egészséges volt, mielőtt elkapta a COVID-19-et - gyakran futott és úszott -, egyelőre nem érzi magát jobban. Bár mint mondja, mentálisan nincs rossz állapotban, a mai napig olyan, mintha a tüdeje "beragadt" volna. Mint amikor erősebb fizikai igénybevételnél valaki levegőért kapkod. "De a betegség legnehezebb része, hogy képtelen voltam rendesen meggyászolni az édesapámat: még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy elment. A légszomj miatt sírni sem igazán tudok" - mesélte.

A maszk nem véd száz százalékosan, de szükséges

Nem derült ki, hogy Burke édesanyja és idős utasa viselt-e az autóban maszkot. Ha viseltek, akkor sem biztos, hogy elkerülhető lett volna a megbetegedés. Szakértők pont ezért nem javasolják, hogy bárki koronavírusos, vagy koronavírusos tüneteket mutató családtagjával - barátjával, ismerősével - utazzon egy autóban. "Mindenkit óva intek ettől, mert egy járműbe "zárva" megnő annak kockázata, hogy a fertőzést mások is elkapják, még akkor is, ha mindenki maszkot visel" - mondta Valerie Fitzhugh, a Rutgers New Jersey Medical School munkatársa.

"Bizonyos helyzetekben mégis elkerülhetetlen a közös autóút. Ha koronavírusos beteget szállítunk, vagy esetleg mi vagyunk azok, és más visz minket kórházba, vagy kezelésre, fontos, hogy menet közben le legyenek húzva az ablakok és az autóban mindenki viseljen maszkot" - hívta fel a figyelmet a legfontosabb óvintézkedésekre Amesh A. Adalja, a Johns Hopkins Egyetem egészségbiztonsági központjának tudományos munkatársa. Hozzátette: a vészhelyzeteket leszámítva senkinek nem ajánlja, hogy koronavírus-fertőzöttel autózzon.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) ajánlása szerint a koronavírus-fertőzésben szenvedők kerüljék a tömegközlekedést, a taxizást és a másokkal együtt autózást. Ha valakinek pozitív a tesztje, egyáltalán ne menjen közösségbe, maradjon a lakásában és ha megoldható, igyekezzen minél jobban elszeparálódni családtagjaitól, hogy ezzel is csökkenjen annak esélye, hogy megfertőzze a vele egy háztartásban élőket.

A járvány terjedésének módjaira és veszélyeire különösen fontos odafigyelni, mert az ünnepek közeledtével előfordulhat, hogy sokan - akár akaratukon kívül - lazábban veszik a szabályokat, nem tartják be a megfelelő óvintézkedéseket, és ezzel potenciálisan veszélybe sodorják családtagjaikat és a közelükben tartózkodókat.

Magyarországon az operatív törzs javaslatára 2021. január 11-ig meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt már korábban bevezetett éjszakai kijárási tilalmat és a további intézkedéseket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra