Hogyan terjed a HPV?

HáziPatika

A humán papillómavírusnak, azaz a HPV-nek több mint 130 típusa ismert, statisztikák szerint pedig a világ lakosságának nagyjából 80 százaléka, azaz 5-ből 4 ember életében legalább egyszer megfertőződik a betegséggel. Dr. Koiss Róbert szülész-nőgyógyásszal a megelőzés lehetőségeiről beszélgettünk.

Mi az a HPV?

A HPV-vírus egy hámfajlagos kórokozó. Ez azt jelenti, hogy már egy bőrkontaktus elég ahhoz, hogy a vírusfertőzés létrejöjjön. A vírus a hámsejtekben tud szaporodni, ezért kizárólag azokat támadja meg és használja fel gazdatestnek.

Fontos tudni, hogy a humán papillómavírus voltaképpen nem egyetlen kórokozó, hanem vírusok egész családja. Eddig több mint 130 ismert típusát azonosították, amelyeket számokkal jelölnek meg attól függően, mikor azonosították az adott típust. Mindre jellemző, hogy hámszövettel borított szerveket támadnak meg, és csak emberekben okoznak fertőzést.

Hogyan terjed?

Dr. Koiss Róbert elmondta, bár gyakori tévhit, hogy a HPV-fertőzés kizárólag szexuális úton terjedhet, ez egyáltalán nincs így. Mint mondja, nem feltétlenül szükséges szexuális együttlét ahhoz, hogy afertőzéslétrejöjjön.

A megelőzés egyetlen biztos módja a szűrés és a védőoltás.
A megelőzés egyetlen biztos módja a szűrés és a védőoltás. Forrás: iStock

"A HPV-fertőzések 85 százaléka valóban szexuális úton terjed, ám ott van az a 15 százalék, amikor is elegendő hám-hám kontaktus is ahhoz, hogy a fertőzés létrejöjjön" - magyarázta Dr. Koiss Róbert. A szakember példaként hozza fel a szaunázást, vagy jakuzzi használatot, amikor is akár a bőrfelületek érintkezése, vagy a fürdőben leváló hámsejtekkel való kontaktus is elegendő lehet a fertőzéshez.

Milyen bajt okoz a HPV-fertőzés?

A HPV okozta fertőzések jelentős részével, közel 90 százalékával azimmunrendszerképes megbirkózni. Az esetek 10 százalékában azonban a kórokozó fertőzésének eredményeként különböző elváltozások jelenhetnek meg a bőrön és a nyálkahártyákon (például genitális szemölcs), a tartós fertőzés hosszú távon pedig akár rákmegelőző állapotok vagy rosszindulatú daganatok kialakulásához is vezethet.

Ha azt halljuk, hogy HPV, szinte mindenkinek a méhnyakrák jut az eszébe. És bár tény, hogy améhnyakrákkialakulásáért egyértelműen ezt a vírust lehet felelőssé tenni, arról sem szabad elfeledkezni, hogy egyéb női területeket is érinthet a HPV okozta daganatos elváltozás - például a hüvelyt, a szeméremtestet, de a végbél tájékát is.

Mit tehetünk ellene?

Mivel az esetek nagy részében a vírus szexuális úton terjed, ezért az óvszerrel való védekezés jelentősen csökkenti a fertőzés kockázatát - teljes védelmet azonban az sem nyújt. A megelőzés egyetlen biztos módja a szűrés és a védőoltás.

"Mindenképpen az oltás és a szűrés együttes alkalmazását javasoljuk. Azt szoktuk mondani, hogy 30 éves kor felett javasolt, hogy a nőgyógyászati látogatások alkalmával HPV-szűrést is végeztessenek a nők" - fejtette ki a főorvos.

De azt is hasznos lehet tudni, hogy ma már széles körben elérhető az úgynevezett önmintavevő HPV-teszt is. Az online, webáruházon keresztül megvásárolható, otthon használható önmintavevő segítségével saját magunk vehetjük le a szűréshez szükséges mintát, amelyet egy megadott címre kell aztán elpostázni, vagy leadni az átvevőpontokon. A minta kielemzése után értesítést kapunk a laboratóriumban elvégzett HPV-vizsgálat eredményéről, valamint javaslatot az esetleges további tennivalókról.

Fontos tudni, hogy az általánosnak számító, hagyományos citológiai szűrővizsgálat hozzávetőleg csupán 70 százalékos biztonsággal képes kimutatni a rákmegelőző állapotokat, ezért eshet meg, hogy a negatív citológia ellenére is kialakul méhnyakrák az érintetteknél. Egészen pontosan: minden második rákos eset olyan nőnél fordul elő, aki jár szűrésre, és a rákos esetek harmadában a rendkívül súlyos betegség ellenére negatív citológiai eredményt kapott.  Ezzel szemben a HPV-teszt hatékonyabb, csaknem 100 százalék feletti pontosságú, amelyet a világ egyre több országában vezetnek be a szűrés első lépéseként. Különösen 30 éves kor felett érdemes a vizsgálatot három-ötévente megismételni, megerősítve a méhnyakrák elleni védekezést. A teszt közvetlenül a vírus genetikai örökítőanyagát mutatja ki, ráadásul a legveszélyesebb törzsek jelenlétét egyedileg is képes meghatározni. Pozitív eredmény esetén egy második laborvizsgálattal kimutathatók az úgynevezett metilációs biomarkerek is annak felderítésére, hogy a fertőzött sejtekben megindultak-e már a méhnyakrákhoz vezető kóros folyamatok. E két laborvizsgálat együttesen megbízható módszert kínál a rákmegelőző állapotok, illetve a már műtéti beavatkozást igénylő esetek kimutatására. Fontos szempont, hogy a nők maguk is elvégezhetik saját otthonukban a mintavételt.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+22, +27 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett gyakran befelhősödik az ég, de számottevő csapadék általában nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag