HIV-robbanás előtt áll Magyarország a szakértő szerint

Budapest, 2007. augusztus 10. (MTI) - A megváltozott szexuális szokások és a felvilágosítás alacsony szintje miatt egyfajta HIV-robbanás előtt áll Magyarország, a regisztrált pozitívok száma egy-két éven belül meghaladja majd a másfél ezret - mondta pénteken Újhelyi Eszter, a Nemzeti AIDS-bizottság titkára az MTI-nek. A szakértő annak kapcsán nyilatkozott a távirati irodának, hogy a Szent László Kórház hagyományosan idén is ingyenes szűrést végez a Szigeten.

Magyarországon a regisztrált fertőzöttek száma évről-évre

emelkedik: korábban évente 60-70, ma már 80-100 új esetet regisztrálnak - mondta Újhelyi Eszter. Ugyanakkor 2005-ben is rekordokat döntött a felismert új fertőzések száma, több mint száz új beteggel. A következő négy-öt évben tartósan száz fölött maradhat a mutató - tette hozzá.

Az egyik fő szűrőhelyen, a Szent László Kórházban 2007 első félévében 43 új HIV-pozitívot találtak, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a második hat hónapban ennél is több lehet - tette hozzá.

Az MTI kérdésére a szakértő elmondta: nem mennek el többen szűrésre, a romló mutatók a fertőzés terjedését jelzik.

Amíg az egyik leginkább érintett csoport, a melegek szűrése viszonylag megoldott, addig kevés információjuk van a szakembereknek az intravénás droghasználókról és a fertőzött heteroszexuálisokról. Pedig a heteroszexuálisok körében is terjed a gyógyíthatatlan vírus: egyre több olyan esetet találnak például, amikor a páciens afrikai partnerétől kapta el a halálos kórt - mondta Újhelyi Eszter.

Az ÁNTSZ átszervezésével az emberek nem nagyon tudják, hogy hol csináltathatnak HIV-tesztet, épp ezért van jelentősége annak, hogy az ifjúsági fesztiválokon jelen legyen az ingyenes szűrés. Ráadásul az ilyen eseményeken a leghatékonyabb a felvilágosítás - tette hozzá.

A szakértő hangsúlyozta: egyebek mellett az ENSZ adatai is azt mutatják, hogy a világon a HIV-fertőzöttek mindössze tíz százaléka tudja magáról, hogy pozitív. Magyarországon a regisztrálthoz képest kétszer annyian lehetnek a HIV-pozitívok - húzta alá.

Magyarország a romló adatok ellenére - Szlovákiához és Csehországhoz hasonlóan - még mindig viszonylag alacsony fertőzöttségű államok közé tartozik. A szakemberek szerint ugyanakkor kérdés, hogy a Romániában, Ukrajnában és a Balti-államokban tapasztalt robbanás mikor éri el Magyarországot.

Az Európai Unió is egyre nagyobb figyelmet fordít a közösség határainál zajló HIV-járványokra: a témában kiírt uniós pályázatok jelentős része azzal foglalkozik, hogyan lehet megakadályozni a kelet-európai és az afrikai robbanás továbbgyűrűzését.

Az ENSZ szervezete, a UNAIDS és az Eurostat adatai azt mutatják, hogy Nyugat- és Közép-Európában jelenleg 720-740 ezer HIV-fertőzött él. Évente 20-22 ezren kapják el a gyógyíthatatlan betegséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra