Ezt üzeni az oltáselleneseknek az ukrán egészségügyi miniszter

Az ukrán egészségügyi miniszter, Viktor Ljasko elismerte, hogy hamisítják Ukrajnában a COVID-igazolásokat. A miniszter emellett az oltáselleneseknek is üzent.

Az ukrán egészségügyi miniszter az egyik helyi televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy éppúgy hamisíthatók a papír alapú dokumentumok, mint bármely más szokványos igazolvány. A "Gyija" elnevezésű internetes portálon kiállított elektronikus igazolások hamisítása azonban szavai szerint "lehetetlen, mert ott minden jól működik”. A vakcinaelleneseknek pedig azt üzente Viktor Ljasko, hogy járjanak végig egy kórházi fertőzőosztályt, vagy beszélgessenek el COVID-betegek hozzátartozóival.

Mi lesz a lejárt szavatosságú oltóanyagokkal?

A lejáró szavatosságú koronavírus -vakcinákkal kapcsolatban közölte, mindent megtesznek azért, hogy az országban készleten lévő összes oltóanyagot az országban felhasználják. Ha azonban valamely oltóanyag esetében előreláthatóan ez nem sikerül, azt felajánlják más országoknak. Biztosított afelől, hogy lejárt szavatosságú oltóanyagot nem adnak be senkinek, megsemmisítik azokat.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Szomszédaink is nagy erőkkel kampányolnak a védőoltás mellett.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Horvátországban maradnak az intézkedések

Horvátországban további két héttel meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket azzal a könnyítéssel, hogy megnyithatnak a vásárok és kiállítóhelyek zárt térben, ott azonban kötelező lesz a védettségi igazolás - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, aki egyben a válságstáb vezetője is. Mint mondta, az országban továbbra is kötelező a maszk viselése zárt térben, a vendéglátóhelyek pedig csak éjfélig tarthatnak nyitva. A rendezvények látogatása és a beutazás is védettségi igazoláshoz van kötve.

Felpörgött a szlovén oltási program

Koronavírus: kötelezhet-e minket oltásra a főnökünk?

Szlovéniában az elmúlt néhány napban felgyorsult az oltási kampány, miután a kabinet döntése értelmében szerdától mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott COVID-igazolvánnyal, az állami és a magánszektorban egyaránt. Ez vonatkozik az ügyfelekre is. Ez tehát azt jelenti, hogy bárki bármilyen szolgáltatást vesz igénybe, ahhoz az oltást vagy a gyógyulást tanúsító igazolást, vagy pedig egy negatív tesztet kell felmutatnia. Kivételt képeznek ez alól az alapvető élelmiszereket forgalmazó üzletek, illetve a gyógyszertárak, de csakis abban az esetben, ha ezek nem bevásárlóközpontokban működnek.

Romániában szigorítani készülnek

Romániában belföldön is bevezetnék az uniós digitális COVID-igazolvány használatát azokon a településeken, ahol az előző két hétben a lakosság több mint három ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A mindeddig "zöld útlevélként" használt digitális igazolványt bárki letöltheti magának az internetről, amennyiben megkapta az oltás valamennyi adagját, letesztelte magát, vagy az utóbbi hat hónapban gyógyult ki a COVID-19 -betegségből.

Több mint 18 hónapja borította fel az életünket az új típusú koronavírus, nem csoda tehát, ha már nagyon várjuk a végét. De vajon lesz-e vége?

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra