Egyes országokban 1,5 százalék alatt van az átoltottság

Nagyon fontos lenne, hogy a világ vezetői mindent megtegyenek az oltóanyagok igazságosabb elosztásáért.

Bár a világon már több mint hatmilliárd, koronavírus elleni vakcinát állítottak elő és adtak be, az alacsony jövedelmű országokban a lakosság csupán 1,4 százaléka kapta meg mindkét oltóanyagdózist, míg ugyanez az arány a fejlett országokan 58 százalék - hívta fel a figyelmet Ngozi Okonjo-Iweala, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatója. A G20 csoport kereskedelmi minisztereinek keddi találkozóján éppen ezért a vakcina-protekcionizmus elleni fellépés is fontos téma volt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Egyes országokban még a 1,5 százalékot sem éri el az átoltottsági arány.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Esély a fejlődő országoknak

"Biztosítani kell a COVID-19 elleni oltóanyagok forgalmazását és azt a lehetőséget, hogy e vakcinákat a fejlődő országokban is előállíthassák" - szögezte le a találkozón Franck Riester francia külkereskedelmi államtitkár, aki egyúttal az oltóanyagok szellemi tulajdonjogára vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát is sürgette. Úgy véli ugyanis, hogy ez jelentősen megkönnyítené a vakcinagyártást világszerte.

Afrikában is épülhet oltóanyaggyár

A szomszédban szinte csak oltatlanok kerülnek kórházba.

Közben az is kiderült, hogy Ruanda, Szenegál és a Dél-Afrikai Köztársaság is felmerült azon afrikai országok nevei között, ahol a Moderna gyógyszergyártó oltóanyaggyárat létesítene. Az amerikai vállalat egyik társalapítója, Noubar Afeyan egy kedden megjelent interjúban azt követően erősítette meg a hírt, hogy egészségügyi szakértők már korábban említették a három országot a vállalat gyártási kapacitásának bővítésével kapcsolatban.

“Számunkra a legfontosabb a működéshez szükséges körülmények biztosítása” - emelte ki Afeyan, példaként említve az egészségügyi ellátórendszert, valamint a klinikai vizsgálatokban segítséget nyújtó szakképzett személyzet fontosságát. "Tudunk olyan országokról, ahol az ellátórendszer igen jó, és már jelezték a terv iránti érdeklődésüket. Fogunk találni partnereket” - tette hozzá, jóllehet további részleteket nem említett. A Moderna bejelentését több afrikai állam közegészségügyi tisztségviselője és kormányzati munkatársa üdvözölte, ám arra is rögtön felhívták a figyelmet, hogy ez nem fog enyhíteni a koronavírus-vakcinák iránti sürgős keresleten.

Nagyjából 140 pedagógus vesztette eddig életét Magyarországon a koronavírus-fertőzéshez köthetően.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra