Biztató a járványhelyzet, de kevés az oltás

Már több környező és európai országban is megkezdődött a koronavírus-járvány 3. hulláma. Ezzel szemben nálunk továbbra is csökken a fertőzöttek és az elhunytak száma. Ez azt jelzi, hogy az elmúlt két és fél hónapban sikeresen betartottuk a védelmi intézkedéseket, amelyek meghozták a várt eredményt: egyszerre védekeztünk hatékonyan, és tartottuk fenn az ország működőképességét - jelentette ki Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.

A koronavírus-járvány okozta helyzet értékelése mellett a szerdai kormányülésen elhangzott legfontosabb információkat ismertették a csütörtöki kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy a jelenlegi járványügyi szabályok betartása továbbra is fontos, ezek azonban már csak alig két hétig érvényesek. A február 1-jét követő intézkedésekről várhatóan a jövő héten döntenek.

Kevés a vakcina

Koronavírus: már ennyi magyar jelentkezett az oltásra - kattintson!

A miniszter kitért arra is, hogy az Európai Unió (EU) által koordinált vakcinaszállítás túl lassú, így az eddig érkezett oltóanyag-mennyiséggel nem lehetséges a tömeges oltás beindítása. Magyarország eddig 331 ezer koronavírus -vakcinát kapott, amely 165500 ember immunizálására elegendő, és a mai nap végéig a beoltottak száma már eléri 140 ezret. A vakcinaszállítmányok jövőbeli ütemezésének alakulásáról azonban pontosat nem tudnak mondani - tette hozzá Gulyás Gergely.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag, koronavírus, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, kormányinfó
Egy idős nő megkapja a koronavírus elleni vakcinát az oltóközponttá átalakított nagyenyedi sportcsarnokban. Fotó: MTI/Kiss Gábor

A kormány az új típusú koronavírus elleni oltási program felgyorsítása érdekében más forrásokat is keres, ezért Oroszországgal és Kínával is tárgyal - emlékeztetett. Ugyanakkor leszögezte, csak olyan vakcinákat szeretnének beszerezni, amivel már több millió embert beoltottak, és csak olyat engedélyeznek a hatóságok, amely az alapos vizsgálatok során hatékonynak és biztonságosnak bizonyul. Ha pedig valaki nem bízik meg valamelyik vakcinában, az választhat másikat, amint az is elérhetővé válik - jegyezte meg.

Nagyok az elvárások

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos a napokban azt javasolta, hogy koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében márciusig a 80 év felettiek, valamint az egészségügyi és a szociális szektorban dolgozók legalább 80 százalékát, nyárig pedig a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát be kellene oltani az Európai Uniós tagországokban. Ez Gulyás Gergely úgy kommentálta, hogy a jelenlegi tapasztalatok szerint ez csak úgy teljesíthető, ha az országok nem csak az EU-s beszerzésekre hagyatkoznak, hanem már alternatívákat is keresnek. "Az embereken nem fog múlni, az oltási kedv ugyanis egyértelműen nő" - hangsúlyozta a miniszter.

Meggyőzőnek találták, ezért átmenetileg engedélyezik az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakemberei a koronavírus elleni orosz Szputnyik V vakcinát - közölte Szentiványi Mátyás, a szervezet főigazgatója. Nem sokkal később azt is bejelentették, hogy engedélyezték a magyar hatóságok a brit AstraZeneca alkalmazását is. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra