Az orosz vakcináról is beszélt Szlávik doktor

A koronavírus elleni vakcináknál is végigmentek a kutatók ugyanazokon a fázisokon, amelyeket a korábbi védőoltásoknál is alkalmaztak, csak sokkal gyorsabban - hangsúlyozta Szlávik János infektológus főorvos.

Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek - legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva - egyaránt hatékonyak és biztonságosak - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának. Bár elképzelhető, hogy a hatékonyság és az oltási reakciók szempontjából van különbség a védőoltások között, de abban nincs, hogy valamennyi törzskönyvezett vakcina megakadályozza azt, hogy a beoltott súlyos állapotba kerüljön, intenzív osztályra jusson és meghaljon - hangsúlyozta Szlávik János.

Javult az oltakozási kedv

A szakember emlékeztetett, a járvány első hulláma idején a jelenleginél sokkal több ember szerette volna beoltatni magát a koronavírus ellen, az esetek nyári csökkenésével azonban ez az arány is alacsonyabb lett. Hozzátette, emellett ősszel elindult egy oltásellenes hangulat, de ahogy megjelent az első hatékony oltóanyag Magyarországon - amelynek láthatóan nincsenek súlyos szövődményei - az oltakozási kedv ismét emelkedni kezdett. A legújabb számítások szerint már 30 százalék felett van azoknak az aránya Magyarországon, akik mindenképpen beoltatnák magukat a koronavírus ellen - mondta.

Szlávik János infektológus főorvos oltotta be a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal az első egészségügyi dolgozókat a a Dél-pesti Centrumkórházban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Szlávik János infektológus főorvos oltotta be a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal az első egészségügyi dolgozókat a a Dél-pesti Centrumkórházban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Eddig is sokféle oltást használtunk Magyarországon

A főorvos hangsúlyozta, Magyarországon eddig is sokféle védőoltást használtak, a gyermekeket több mint 20 vakcinával oltják be, de utazásokhoz kötötten vagy prevenciós céllal - például a méhnyakrák vagy az agyvelőgyulladás esetében - is adnak be védőoltásokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus elleni vakcináknál is végigmentek a kutatók ugyanazokon a fázisokon, amelyeket a korábbi védőoltásoknál is alkalmaztak, csak sokkal gyorsabban, sokkal több emberen tudták rövid idő alatt kipróbálni, mert óriási összegeket fordítottak a kutatásokra. A főorvos úgy fogalmazott, az nem várható el, hogy teljesen eltüntessék a betegséget, mint a feketehimlő esetében, mert a koronavírus szinte biztosan velünk marad. De a védőoltásokkal - amelyek összetételén elképzelhető, hogy a mutációk miatt később majd változtatni kell - a betegség nem fog már milliók halálát okozó járvánnyá válni.

Ez egy harmadik generációs korszerű oltóanyag

Egyre több a bonyodalom a magyar hatóságok által a héten engedélyezett orosz Szputnyik V, valamint az AstraZeneca oltásai körül - részletek itt .

Szlávik János kitért az orosz Szputnyik V vakcinára, amely egy harmadik generációs korszerű oltóanyagon alapul. Ez az a technika, amit a brit AstraZeneca gyártásánál is alkalmaznak, és egy ártalmatlan adenovírussal váltják ki az ellenanyag termelést. Ezt a technikát az ebolánál már évekkel ezelőtt alkalmazták - tette hozzá a főorvos. Kiemelte, a védőoltások hosszabb védettséget adnak, mint a betegség, hiszen sok koronavíruson átesett ember szervezetében nincs a védettséghez elegendő ellenanyag, így akár újra is fertőződhet. A védőoltásokkal azonban olyan mennyiségű antitest jön létre, amely legalább 6-8 hónapig biztosan megvédi a beoltottakat. Megjegyezte, azért csak ennyi időt tudnak garantálni a szakemberek, mert ennél több idő nem telt még el az első védőoltások beadása óta.

Szlávik János kijelentette, a nyájimmunitás a lakosság 50-60 százalékának beoltásával érhető el. Azonban a járványveszély megszűnte után is maradhatnak koronavírusos esetek, viszont nem betegszenek meg és kerülnek kórházba tömegek - mondta.

Svédországban több régióban is ideiglenesen leállították az oltási programot az egyik vakcinával. További részletekért kattintson korábbi cikkünkre .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra