AIDS: ezek a tinik vannak a legnagyobb veszélyben

Minél több nemi betegség fordul elő egy tininél, annál nagyobb az esélye, hogy felnőttkorára HIV-hordozó legyen - állítják amerikai kutatók.

Egy, az című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a tinédzserkorukban szexuális úton terjedő megbetegedésben szenvedők nagyobb eséllyel lesznek később HIV-fertőzöttek.

A tudósok a Philadelphia High School STD Screening Program elnevezésű, 1985 és 1993 között végzett felmérés adatait vették alapul a mostani vizsgálatok során. A felmérés keretein belül a középiskolások szakértői felvilágosítást is kaptak a szexuális úton terjedő fertőzésekről és a HIV-ről. A mostani, 2003 és 2010 között végzett kutatás során a tudósok megvizsgálták a nemi betegségek tinédzserkori előfordulása és a későbbi HIV-fertőzés közti összefüggéseket.

Az adatokból kiderült, hogy a korábbi felmérések során a 11 és 19 év közöttiek esetében 23 százaléknál sikerült kimutatni valamilyen szexuális eredetű fertőzést, leggyakrabban chlamydiát és gonorrheát. A bakteriális eredetű nemi betegségek a kutatók szerint minden esetben növelték a későbbi HIV-fertőzés esélyét. A kamaszkorukban egynél több szexuális eredetű betegséget hordozók esetében a HIV-fertőzés esélye még tovább nőtt.

"Ezek az eredmények rendkívül nyugtalanítóak, főleg annak tudatában, hogy az Egyesült Államokban manapság milyen nagy arányban fordulnak elő szexuális eredetű megbetegedések a fiatalság körében" - írják a kutatók. "Elképzelhető, hogy 5-10 éven belül egy újabb hatalmas HIV járvánnyal kell majd szembenéznünk, ami leginkább a fiatal felnőtteket fogja sújtani. Persze a kutatási eredmények segíthetik a megelőzést is, hiszen így már az elsődleges fertőzés diagnosztizálásakor meg lehet tenni a megfelelő megelőző intézkedéseket."

A szexuális úton terjedő fertőzések közösülés, orális vagy anális együttlét útján terjednek; akkor is megbetegíthetnek, ha a partnerednek nincsenek tünetei, vagy nem is tud arról, hogy beteg. A legtöbb ilyen betegség válogatás nélkül fertőz (HPV ellen azonban létezik védőoltás), és sem az életkor, sem az ápoltság, sem a kapcsolat minősége vagy a szexuális együttlét körülményei nem tesznek védetté.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra