A WHO szerint 60 százalékos az emberi madárinfluenza-fertőzések halálozási aránya

A szervezet kedden Genfben tette közzé azt az összesítését, amely szerint ez év február 6-ig 272 madárinfluenzás megbetegedésről, és 166 megbetegedett haláláról kapott értesítést a WHO. A megbetegedettek átlagéletkora 18 év volt, 89 százalékuk pedig 40 évesnél fiatalabb.

A 2003 és 2006 novembere közötti időszakból összegyűjtött adatok szerint a madárinfluenzával megfertőződöttek között csaknem azonos a nők és a férfiak aránya. A világszervezet adatai alapján eddig a világ 11 országában betegített meg embereket a H5N1 vírus. A WHO nyilvántartása szerint 2003 óta Egyiptomban 20 fertőzöttből 12-en, Azerbajdzsánban 8-ból 5-en, Kínában 22-ből 14-en, Indonéziában 81-ből 63-an, Irakban 3-ból ketten, Kambodzsában 6-ból hatan, Thaiföldön 25-ből 17-en, Törökországban 12-ből négyen, Vietnamban pedig 93-ból 42-en haltak bele a madárinfluenza-fertőzésbe. Dzsibutiban 1 fertőzött (életben maradt), Nigériában 1 fertőzött (meghalt) személyt jegyeztek föl.

A 10. és 19. életév közötti korban levő fertőzöttek között 76, míg az 50. életévénél idősebbeknél kevesebb mint 40 százalékos volt a halálozási arány. A kórházi adatok azt mutatják, hogy a terápia csak akkor hatásos a fertőzötteknél, ha a betegség tüneteinek jelentkezése után két napon belül megkezdődik a gyógyszeres kezelés. Az összesítések szerint átlagosan a megbetegedéstől számított 9. napon következett be a halál azoknál, akiknek számára már későn jött az orvosi segítség.

Az osztrák tömegtájékoztatás a napokban arról is hírt adott, hogy az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) szerint jelenleg a nullával egyenlő annak az esélye, hogy emberről emberre átterjedő madárinfluenza-járvány törjön ki a világban. A világszerte ismert H5N1 kórokozó nem "gyilkos vírus" a szervezet főtitkára szerint. Bernard Vallat leszögezte: a H5N1 vírus csak csekély mértékű mutáción ment keresztül az utóbbi években.
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +30 °C
Minimum:
+14, +20 °C

Hazánkban kedden délelőtt délen több felhő zavarja a napsütést, a hegyvidékek területén pedig beindul a gomolyfelhő-képződés.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag