A vártnál is szigorúbb a létszámkorlát egyes boltokban

A koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében bevezetett új szabály szerint 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat az üzletekben. Egyes nagyáruházak azonban még ennél is szigorúbb létszámkorlátról döntöttek.

Mint ismert, az elmúlt egy hónapban zárva tartó üzletek többsége kinyitott szerdán, miután Magyarországon a COVID-19 ellen beoltottak száma kedden meghaladta a 2,5 milliót. A boltokban ezentúl 10 négyzetméterenként maximum egy vásárló tartózkodhat, ennek ellenőrzése és betartatása a kereskedők feladata. Vannak azonban olyan nagyáruházak, amelyek ennél is szigorúbb létszámkorlátot alkalmaznak.

Így kerülik el a tumultust

Ilyen volt az újranyitás első napja - nézze meg a képeket!

A Decathlon Magyarország például a jogszabályi lehetőségnél 5-7 százalékkal kevesebb vevőt enged be egy időben az áruházaiba, hogy biztosan elkerüljék a tumultust. Minden áruházban plusz egy biztonsági őr dolgozik, aki egy applikáció segítségével számolja az érkező és távozó vásárlókat. A kisebb üzleteknél emiatt előfordulhat várakozás - ismertette Herczeg Lilla vállalati kommunikációs igazgató.

Az Ikea létszámkorlátja ugyancsak szigorúbb a jogszabályban megjelöltnél: a svéd bútoráruház-lánc 15 négyzetméterenként egy vásárlót enged be, így az Örs vezér terén 1100-an, Budaörsön 1000-en, Soroksáron pedig 1300-an lehetnek egyszerre az áruházban. A cég egy látogatószámláló rendszert is bevezet, amely segítségével a vásárlók előzetesen ellenőrizhetik az áruházak aktuális szabad kapacitását a weboldalon. Az előkészítési munkálatok miatt Budaörsön és az Örs vezér terén péntektől, míg Soroksáron szombattól várják a vásárlókat, a megszokott nyitvatartással. Az áruházak éttermei, kávézói, játszóházai továbbra is zárva maradnak a koronavírus-járvány miatt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Ebben a lakberendezési üzletben maximum 30 vásárló tartózkodhat egyszerre.Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Mi a helyzet kedvenc élelmiszerüzleteinkben?

A Spar üzleteibe kizárólag bevásárlókocsival vagy kosárral lehet belépni, és egy kocsit vagy kosarat csak egy vásárló használhat. Ez azt jelenti, hogy csak annyi bevásárlókocsi és bevásárlókosár érhető el az áruházak bejáratánál, amennyi személy egy időben az eladótérben tartózkodhat a kormányrendelet szerint - közölte Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője. Kivételt képeznek ez alól a 14 év alatti kiskorúak, illetve a 65 év feletti vagy fogyatékossággal élő személyek segítői. A társaság egyúttal meghosszabbítja áruházai a nyitvatartási idejét.

Az Auchan minden áruházában előre meghatározta az egy időben maximálisan bent tartózkodók számát, amelyet ráadásul az engedélyezettnél alacsonyabban szabtak meg. A vásárlók számát folyamatosan ellenőrzik. Az első nap után nem tapasztaltak fennakadást, tapasztalataik szerint sem a nyitvatartás, sem pedig a négyzetméter-alapú korlátozás nem okozott problémát vásárlóik számára. Betartják a legszigorúbb járványügyi előírásokat, a maszk viselése, a 1,5 méteres távolság betartása továbbra is kötelező, ezeket figyelmeztető plakátok, padlómatricák és a biztonsági munkatársaik segítségével is jelzik.

A Lidl arról számolt be, hogy a kijárási korlátozás kezdetének módosításával egyidejűleg áruházainak nyitvatartása is hosszabb lett. A vásárlói létszámkorlát alapján a Lidl Magyarország áruházaiban átlagosan 130-140 vevő lehet egyszerre. A létszámba ugyanakkor itt sem tartoznak bele a 14 év alattiak, illetve az idősek vagy a fogyatékossággal élők segítői. A korlátozás betartása érdekében elsőként annyi bevásárlókocsit helyeztek ki, ahányan egyszerre bent lehetnek az üzletben. Ezt a megoldást a hét végétől a vásárlószámláló készülékek alkalmazása váltja fel, amelyeknek köszönhetően a biztonsági őrök a belépők és a kilépők számát is mérni tudják. Amennyiben megtelne az áruház, a kültéri biztonságos várakozás helyét figyelemfelhívó matricák jelölik. A boltokban növelik továbbá a kasszakapacitásokat is, hogy csökkenhessen a várakozási idő, a belvárosi üzletekben és a forgalmasabb időszakokban azonban még így is előfordulhat, hogy sorba kell állni a bejutáshoz.

A műszaki áruházak is szigorítottak

Újranyitottak a MediaMarkt áruházai is, ahol 10 négyzetméterenként egy látogató tartózkodhat majd bent. A beléptetést a dolgozók a legtöbb áruházban egy applikáció segítségével is szabályozzák. A társaság ügyvezető igazgatója, Szilágyi Gábor arra számít, hogy az átmeneti boltzár feloldásával a fizikai áruházak forgalma heteken belül visszaáll a lezárást megelőző szintre. Az Euronics műszaki áruházlánc is arról számolt be, hogy a vásárlók létszámának ellenőrzésére egyes áruházaikban mobil applikációt használnak, míg másutt papíron rögzítik a betérők és a távozók számát. A tapasztalatok szerint azonban a vásárlók megértően és fegyelmezetten fogadták az új típusú koronavírus terjedésének megfékezését célzó létszámkorlátozást.

Orbán Viktor miniszterelnök elárulta, mennyi beoltott kell az éttermek újranyitásához - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra