A várandós nők influenza elleni oltása a babát is védi

Kisebb eséllyel kerültek kórházba légzőszervi betegség miatt életük első hat hónapjában azok a csecsemők, akik anyját várandósan beoltották influenzavírus ellen - közölték hétfőn amerikai kutatók.

Az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányba két amerikai őslakos rezervátumban élő, összesen 1160 anya-gyerek párost vont be Angelia Eick és kutatócsoportja. Az amerikai őslakosok közösségeiben a gyerekek a szokásosnál nagyobb arányban kapnak el súlyos légzőszervi fertőzéseket, mint az amerikai átlagnépesség körében.

Miért veszélyes a H1N1 vírus a gyerekekre?

Miért veszélyes a H1N1 vírus a gyerekekre?
A követéses vizsgálat három influenzaszezonban kísérte nyomon az anyákat és csecsemőiket. A tanulmányban résztvevőktől vért vettek az influenzaszezonok előtt és után, valamint figyelték náluk az influenzaszerű tünetek megjelenését.
A baba születését követő influenza szezonban a beoltott anyák csecsemői 41 százalékkal kisebb eséllyel fertőződtek meg a laboratóriumi vérvizsgálatok szerint, és 39 százalékkal kisebb valószínűséggel kerültek kórházba influenzaszerű megbetegedésekkel, mint azok a gyerekek, akik anyja nem kapott influenza elleni védőoltást.

A kutatók azt is megállapították, hogy az oltott anyák újszülöttjeinek vérében magasabb volt az influenzavírusok elleni antitestek aránya születéskor, valamint 2 és 3 hónapos korban is.

Videó: HáziPatika.com
Nagy Egészségteszt
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+9, +16 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napos időben megkezdődik a gomolyfelhő-képződés, helyenként nem kizárt egy-egy zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag