A tinédzserek nem ügyelnek kézmosásra főzés közben

A Kansasi Állami Egyetemen végzett vizsgálat kimutatta, hogy a mélyhűtött ételek elkészítésekor a tinédzserek nem mosnak annyiszor kezet, mint a felnőttek, így főzés közben gyakrabban előfordulhat, hogy a nyers alapanyagoknál egyikről másikra viszik át a szennyeződést.

"Míg a nyers csirkehús érintése után a felnőttek fele kezet mosott, a tinik közül egyetlen egy sem" - mondta Casey Jacob, élelmiszerbiztonsági kutatási asszisztens. "A kézmosás hiánya más - életkori sajátosságként megjelenő - viselkedésformákkal együtt (például a haj birizgálása és vakarózás) közvetlenül vezethet az étel szennyeződéséhez."

Az élelmiszerbiztonság nem egyszerű eset, az emberek pedig a legjobb szándékuk ellenére is ritkán tartják be a csomagoláson található kezelési utasításokat - mondta Doug Powell, a tanulmány vezetője, élelmiszerbiztonsági szakértő. Ahogy egyre szaporodik a kényelmes ételkészítési megoldások száma - látható a szupermarketek mélyhűtött termékkínálatának bővülése - a kutatók úgy vélik, jobban szemügyre kell venni, ezeket miként készítik el a kamaszok és a felnőttek, és hogy mit lehetne tenni a biztonság növelésének érdekében.

2007-ben az egyetem kutatói kifejlesztettek egy új videofelvételi módszert, hogy megfigyeljék 41 fogyasztót - 21 felnőttet és 20 kamaszt -, akik egy berendezett konyhában fagyott, nyers, a forgalomban is kapható panírozott csirkekészítményeket készítettek el. A kutatók meg akarták figyelni, a két csoport tagjai miként bánnak az étellel az élelmiszerbiztonság szempontjából. Kérdőívekkel mérték fel, hogy van-e a különbség a bevallott és a tényleges viselkedés között.

A felnőttek és kamaszok főzési szokásainak eltérése mellett felfedezték azt is, hogy még az instrukciók megléte esetén sem igazán követik azokat. Vagy nem is veszik észre, vagy egyszerűen csak úgy vélik, hogy maguktól is tudják, mit kell tenniük. "Az eredményeink arra utalnak, hogy bár a címkéken általában feltüntetnek ugyan kockázatcsökkentő lépéseket, a gyártóknak ezt a lehető legfeltűnőbb módon kell megtenniük, különben elkerüli a fogyasztók figyelmét" - mondta Benjamin Chapman, aki szintén részt vett a vizsgálatban. A videofelvételes módszer is sokkal pontosabbnak bizonyult, mint az önállóan kitöltött kérdőív. Míg szinte az összes étel-előkészítő azt állította, hogy annyiszor mosott kezet, ahányszor a nyers szárnyashoz nyúltak, csak a fele társaságtól látták ezt a felvételek során.

A kutatás a British Food Journal 2009. novemberi számában jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra