A lakosság 50-60 százalékát elég lehet beoltani

Csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni, hogy még több koronavírus-fertőzött legyen, és még többen haljanak meg a fertőzésben - hívta fel a figyelmet dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a közmédiának nyilatkozva.

Naponta négy-ötezer az új fertőzöttek száma , és egyre többen halnak meg a betegségben. A kórházban fekvők jó része idős, krónikus beteg, akik közül sokan intenzív osztályra kerülnek - húzta alá a főorvos. Hozzátette, fontos, hogy mindenki betartsa a járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseket, de az idősekre és a krónikus betegségekben szenvedőkre különösen vonatkoznak az előírások. Ők a jelenlegi helyzetben inkább ne fogadjanak látogatókat.

Mostanra több oltóanyagot is törzskönyveztek már a világon az új koronavírus ellen
Mostanra több oltóanyagot is törzskönyveztek már a világon az új koronavírus ellen. Fotó: Getty Images

Az új koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban dr. Szlávik János elmondta, óriási a fejlődés, már 4-5 oltóanyagot törzskönyveztek a világon. Véleménye szerint azért gyorsultak fel a kutatások, mert korábban már más betegségek ellen hatékony oltóanyagokat próbálnak felhasználni. Kifejtette, két amerikai vakcináról azt állítják, 90 százalék feletti a hatékonysága. Ez esetben a lakosság 50-60 százalékának beoltásával megfelelő védettséget lehetne elérni.

Mi táplálja az oltásellenességet? Részletek itt.

A szakember kitért arra is, a járvány első hullámában aránylag kevés beteg volt, és kevesen haltak meg. Valószínűleg ez biztatta a vírustagadókat arra, hogy elbagatellizálják a járványt, illetve tagadják akár maga a vírus létezését is. Dr. Szlávik János reméli, hogy ahogy halad előre a járvány Magyarországon, egyre kevesebb ember lesz, aki azt hiszi, a koronavírus nem veszélyes. "Az elmúlt évtizedekben sok új oltás jelent meg, a vírustagadóknak pedig nem volt erejük megakadályozni, hogy a hatékony oltásokat megkapják az emberek" - szögezte le a főorvos, aki bízik benne, hogy ha elmagyarázzák az embereknek, hogy működik a koronavírus elleni oltás, akkor nem lesz tere az országban a vírustagadóknak.

"Valóban, a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek kívülről látszik. Sokkal rosszabb. A segélykiáltások nem tudják visszaadni azt, ami valójában történik a Covid-osztályokon" - nyílt levélben üzent egy beteg az nlc.hu oldalán. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra