A koronavírus ezért nem betegíti meg a denevéreket

Egyedi immunrendszerük révén tudják megbetegedés nélkül hordozni a MERS koronavírust a denevérek - állapították meg a kanadai Saskatchewani Egyetem (USask) kutatói.

A koronavírusok, köztük a MERS, a SARS és a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 eredeti hordozóinak a denevéreket tartják. Ám míg ezek a kórokozók a denevérekre nézve ártalmatlanoknak tűnnek, addig az embereknél súlyos és gyakran halálos kimenetelű betegségeket okoznak. "A denevérek nem szabadulnak meg a vírustól, de mégsem betegednek meg. Azt akartuk kideríteni, hogy a MERS vírus miért nem iktatja ki a denevérek immunválaszát, ahogy teszi azt az embereknél" - mondta Vikram Misra, az USask mikrobiológusa.

Sokan esznek denevért Több szakértő is a denevéreket tartja az új koronavírus eredeti hordozójának. Ennek ellenére Indonézia egyes részein továbbra is népszerű csemegének számít az állat húsa. Részleteket korábbi cikkünkben olvashat.

A kutatók elsőként mutatták be a Scientific Reports című folyóiratban publikált tanulmányukban, hogy egy rovarevő barna denevér sejtjei hónapokon át fertőzöttek lehetnek a MERS vírussal az állat szervezete és a kórokozó együttműködése révén. "Ahelyett, hogy elpusztítaná a denevér sejtjeit, ahogy azt az emberi sejtekkel teszi, a MERS koronavírus hosszú távú kapcsolatba lép a gazdaszervezettel, amelyet a denevér egyedi immunrendszere tart fenn" - magyarázta Misra, megjegyezve, hogy a SARS-CoV-2 valószínűleg ugyanígy működik.

A denevérek immunrendszere teljesen másképp reagál a koronavírusra, mint az embereké. Fotó: Getty Images
A denevérek immunrendszere teljesen másképp reagál a koronavírusra, mint az embereké. Fotó: Getty Images

A stressznek is szerepe van

A szakember szerint eredményeik azt sugallják, hogy a denevéreket érő stressz, például a betegségek, a természetes élőhelyeik elvesztése, szerepet játszhat a koronavírus más fajokra való átterjedésében. Amikor a denevér immunrendszerét stresszhatás éri, az megbontja az immunrendszer és a vírus közötti finom egyensúlyt, lehetőséget adva a vírusnak a sokszorozódásra .

Következő lépésként a kutatócsoport azt fogja vizsgálni, hogy miként áll át "fertőző és sokszorozódó üzemmódra" a MERS vírus a tevefélék és az ember sejtjeiben. Ez az információ kulcsfontosságú lehet a következő olyan, denevérektől eredő vírus előrejelzésében, amely világjárványt okozhat.

A járvány miatt olyan történt a New York-i metróban, amire 115 éve nem volt példa. Hogy pontosan milyen intézkedést vezettek be, arról az nlc.hu számolt be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra