A járvány kezdete óta több ilyen műtétet végeznek

HáziPatika

A koronavírus-járvány kezdete óta a figyelem középpontjába került az egészségügy terheltségi szintje, és naponta követjük a híreket arról, hogy hány fertőzött kerül a kórházakba és az intenzív osztályokra. Azonban egy másik szegmensben is jelentősen megnőtt a páciensek száma: a plasztikai sebészeten.

Az új típusú koronavírus elleni küzdelem egyik kulcsa, a maszkviselés kötelezővé tétele minden eddiginél több nőnek adta meg a bátorságot ahhoz, hogy bevállalja a - valószínűleg már régóta tervezgetett - szépészeti beavatkozásokat. Sokakat ugyanis főként az tartott vissza, hogy a "normális időkben" az arcon végzett plasztikai műtétek nyomait nehéz lett volna eltakarni, ők pedig nem akarták, hogy mindenki erről beszéljen. Így viszont a gyógyulási időszakban sem kell bezárkózniuk a lakásukba, hiszen senki sem vesz észre semmit.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus maszk, koronavírus műtét, koronavírus plasztikai műtét, koronavírus arc
A maszk eltakarja a plasztikai beavatkozás hegeit. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Népszerűbb lett arcplasztika

A New York Postnak több olyan nő is nyilatkozott, aki direkt a koronavírus-járvány miatt bevezetett maszkviselés időszakára időzítette szépészeti műtétjét. Sőt olyan is volt, aki kizárólag emiatt a szabály miatt szánta rá magát az arcplasztikára. Egy 34 éves, Long Island-i családanya például úgy fogalmazott, valószínűleg sosem végezteti el nyaka feszesítését, ha nincs a maszkviselési kötelezettség. "Nem akartam, hogy mindenki erről beszéljen" - magyarázta.

Nem igaz, hogy a maszk nem véd afertőzésellen - jelentette ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa. A részletekért kattintson ide!

Egy másik nő arcfeltöltést és orrplasztikát vállalt be a kötelező maszkviselés miatt. Ő amúgy is otthonról dolgozott a koronavírus-járvány miatt, az online megbeszélések alatt viszont mindig kiült egy parkba a laptopjával, így volt indoka arra, hogy miért visel maszkot a videós meetingek során. Egy 24 éves tanárnő pedig orrát és állát műtette meg. Elmondása szerint alapesetben nem ment volna emberek közé a beavatkozás után, a maszk miatt azonban bátran ki mert mozdulni, hiszen senki sem sejtette, hogy plasztikáztatott.


Az orvosok alig bírták a nagy forgalmat

A plasztikai sebészek úgy kommentálták a témát, hogy amikor nyáron, a karantén után újra fogadhattak pácienseket, alig bírták kielégíteni a hirtelen megugrott igényeket. Az elmúlt negyedévben például kétszeresére nőtt a nyakzsír-leszívás iránti kereslet. Az egyik orvos úgy emlékezett vissza erre az időszakra, hogy 9 éves prakszisa alatt az idei július volt a legforgalmasabb hónapja.

Karantént megszegő magyar férfi miatt kell 80 embert tesztelni Kambodzsában - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +15 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a változó felhőzet mellett alapvetően napos időre készülhetünk, csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag