A fiúkat is oltanák HPV ellen

A kormány kiterjesztené 12 éves fiúkra is a HPV-védőoltást az iskolai védőoltási program keretében - mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy rendezvényen Budapesten.

Horváth Ildikó elmondta, az állam 2014 óta térítésmentesen biztosítja a 12 éves lányoknak a méhnyakrák elleni védőoltást az iskolákban. Ez minden évben sikeres, hiszen a beoltottsági arány ebben a korosztályban 75 százalék feletti. Mint hozzátette, egyre több orvostudományi adat támasztja alá, hogy a védőoltás fiúk esetében is hatékony a humán papilloma vírus (HPV) ellen.

A leggyakoribb tévhitek a HPV-ről - részletek !

A Mályvavirág Alapítvány által szervezett méhnyakrák-megelőzési hét nyitórendezvényén az államtitkár arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett a méhnyakrák és egyéb népbetegségek megelőzésében - sajnálatos, hogy ebben a ma már megelőzhető és korai stádiumban gyógyítható betegségben ötszáz nő hal meg évente Magyarországon. Horváth Ildikó fontosnak nevezte az egyén felelősségét a szűrésen való részvételben, mert - mint mondta - még mindig kevesen élnek az ingyenes szűrés lehetőségével a 25 és 65 év közötti nők körében.

A védőoltás a fiúk esetében is hatékony
A védőoltás fiúk esetében is hatékony

Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta azt is, hogy 2019-től adókedvezményben részesülnek azok a nők, akiket az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák vagy a petefészekrák betegség érint.

Koiss Róbert, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa is a szűrés és az oltás fontosságát emelte ki, hiszen e kettő kombinációjával megelőzhető a méhnyakrák kialakulása. A méhnyakrákot korai stádiumban igen nehéz észrevenni, mert nem jár különösebb tünetekkel, csak akkor, ha a daganat már továbbterjedt. A rendszeres szűrésnek éppen ezért hatalmas szerepe van, hiszen minél korábbi stádiumban ismerik fel a betegséget, annál jobbak a gyógyulás esélyei - hangsúlyozta. A szűrés a rákmegelőző állapotot is nagy arányban kimutatja, így kezeléssel elkerülhető a méhnyakrák kialakulása - emelte ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra